Páva: aquaparkot épít Pécs

Két kültéri medencéjének teljes felújítása után augusztus elsején nyit újra a pécsi Hullámfürdő strandja. Addig is a pécsiek akár ötödével olcsóbban strandolhatnak a megye egyes fürdőiben – jelentette be Páva Zsolt polgármester, aki közölte: elvi döntés született arról, hogy Pécsett új aquapark épüljön a következő ciklusban.

Amint azt már hírül adtuk, a Hullámfürdő külső medencéi az évtizedek alatt olyannyira elöregedtek elvesztették víztartó képességüket, hogy a biztonságos használat érdekében elengedhetetlenné vált a szerkezeti részeket is érintő teljes felújításuk. Ennek során azonban most nemcsak megerősítik, hanem teljes egészében újra is burkolják, körben korszerű és esztétikus taposókkal, zuhanyzókkal szerelik föl a két medencét, amelyek közvetlen környezete is új térburkolatokat kap.

hullám3
A következő ciklusban elkezdik építeni a pécsi aquaparkot

A polgármester a kivitelezők, illetve az üzemeltető PSN Zrt. vezérigazgatója, Vári Attila részvételével megtartott sajtónyilvános helyszínbejárás után bejelentette: a kiemelten kezelt beruházás végén – a tervek szerint színes programokkal és kedvezményekkel – augusztus 1-jén, pénteken nyit ki újra a Hullámfürdő strandja. Közben pedig, hogy a pécsiek a legnagyobb kánikula idején se maradjanak strandolási lehetőség nélkül, az önkormányzat eredményes tárgyalásokat folytatott a környékbeli fürdőkkel, strandokkal.

– Sikerült elérnünk, hogy a Pécsett már jól bevált Tüke-kártya felmutatásával a felnőttbelépőket Magyarhertelenden 10%, Sikondán, Orfűn, Szigetváron, Harkányban és Mohácson pedig egyaránt 20-20%-kal olcsóbban lehet megváltani, ameddig a Hullám felújítása zajlik – mondta Páva Zsolt.

hullám4
A Tüke-kártyával a felújítás alatt kedvezményesen lehet strandolni a szomszédos településeken

– Emellett megállapodtunk a Pannon Volánnal is, a társaság szükség és igény esetén több járatot indít ezekre a településekre, hogy azok is élni tudjanak a lehetőséggel, akik nem autóval közlekednek – tette hozzá a polgármester.

Páva Zsolt végül kiemelte: Pécs most jutott el oda, hogy komolyan kezdhet gondolkodni egy városi aquapark megvalósításán.

– Az elmúlt években alapos fontossági sorrendet állítottunk fel annak érdekében, hogy működtetni tudjuk a várost. Először a vízszolgáltatást, aztán a közösségi közlekedést kellett biztonságba helyezni és megindítani a fejlesztését. Majd ki kellett szabadítani Pécset abból az adósságcsapdából, amelybe az előző városvezetők vitték bele. Ezen a kormány segített, így nem 25 év múlva, a hitelek törlesztését követően, hanem már most elkezdhetnünk gondolkodni többek között egy pécsi aquapark megvalósításán is, az elvi döntés már megszületett, a következő ciklusban elkezdjük építeni – mondta a városvezető.

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Igen, mindig a következő ciklusra tervezik és ezt tartják is 25 éve. Kíváncsi vagyok meddig lesz minden mindig másra fogva. Ebben elég jók.

Comments are closed.