6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapAbszolút PécsKamarás Iván: Pécs a gyermekkorom

Kamarás Iván: Pécs a gyermekkorom

Kamarás Ivánt nem kell senkinek sem bemutatni, hiszen nap, mint nap láthatjuk a tévéképernyőn, a legkülönfélébb lapokban, újabban pedig hollywoodi produkciókban is. A színész soha nem szakadt el teljesen Pécsről, de ma már Los Angeles, Budapest és szülővárosa között ingázik.

– Mióta elmentél Pécsről Budapesten játszottál több társulatnál is, kaptál főszerepet filmekben. Három éve azonban már Los Angelesben is sokat vagy. Mi vezérelt, amikor kimentél szerencsét próbálni?
– – Olykor az ember elérkezik egy ponthoz, amikor új szakmai kihívásokat keres. Szerettem volna újrakezdeni, fontolgatni bizonyos dolgokat, s a színházi után a filmes karrieremre szerettem volna helyezni a hangsúlyt. Ki szerettem volna lépni a megszokott mókuskerékből. Amerika egy lehetséges megoldásnak, egy új útnak tűnt.

– Bejött?
– Az indulás nem volt egyszerű, hiszen odakint mindent a nulláról kellett kezdenem, el kellett helyeznem magam abban a világban. Viszont a célomat, hogy új ingerek érjenek, új tapasztalatokat szerezzek, sikerült elérnem. Sokat tanultam a los angelesi egyetem filmes iskolájában: filmrendezést hallgattam, forgatókönyv- és fejlesztésórákra jártam. Ezt a tudást tudtam elkezdeni kamatoztatni az utóbbi két esztendőben.

Nosztalgikus élmények érik Pécsen…

– Miben nyilvánult ez meg?
– Filmes szerepeket kaptam olyan produkciókban, amelyeket a magyar közönség is láthat, hiszen hazai forgalmazók segítségével hozzánk is eljutnak a produkciók a közeljövőben. Csak tavaly hat moziban kaptam szerepet, köztük a Die Hard legújabb részében, melyet éppen Budapesten forgattunk, de jövőre lesz a mozikban a Z világháború című Brad Pitt-film is. Emellett egyre több lehetőséget látok belekóstolni a produceri szakmába is, tehát esélyem nyílt a kamera túloldaláról is szemlélni a dolgokat. A cél, hogy jó filmek jöjjenek létre.

– Milyen a jó film?
– A jó film alapvetően kiváló forgatókönyvből születik, másrészt jó a rendezés, harmadrészt jó színészek játszanak benne. A műfaj és a forgatás helyszíne gyakorlatilag mindegy, s én sem válogatok közöttük. Ha itthon van rá lehetőség, akkor itthon, ha külföldön, akkor másutt.

– Most éppen hol forgatsz leginkább?
– Az utóbbi időszakban már Pesten volt a főhadiszállásom; egyes projektek, filmek kapcsán utaztam csak vissza Amerikába idén két-három alkalommal. Ha pedig a kérdés Pécsre irányult: két-három havonta biztosan meglátogatom édesanyámékat, húgomat.

– Megérint még a szülőváros?
– Pécsről nekem egyértelműen a gyermekkoromat, az azzal az idővel kapcsolatos élményeimet jelenti; mindig nosztalgikus, kellemes érzésekkel keresem fel a várost. Húsz esztendeje nem élek Pécsen, sajnálom, hogy egyre kevesebb az ismerős arc, aki szembejön az utcán.

Fotók: www.facebook.com/kamaras.ivan

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő