Pécs: szardella, tánctanár, szenes, büszke tigris

A zenekar a színészeket és a szövegeket támogatja

Pécsi is ég. Nem olyan nagy csoda, hogy szeretünk titeket. Az én városom utcáin új próféták járnak. A tánctanárnak teste volt az arca – néhány kiváló nóta részlete, csak azért ha esetleg a lokálpatriotizmusunk fellángolna, és Pécsről akarnánk dalolni egy jó nagyot. Mi akartunk!

Pécs mindig is a hazai könnyűzene fellegvára – másként: Liverpoolja – volt, a mai napig ontja magából a jobbnál jobb zenekarokat. A pécsi zenekarokat pedig érezhetően megérinti a város, ugyanis ha körbenézünk, sok olyan dalt találhatunk tőlük (és a nem pécsiektől is), melyek főszerepét Pécs játssza – jó vagy rossz értelemben.

Kezdjük talán az egyik legalapvetőbb pécsi dallal, a Kispál és a Borz Pécsi szál című örökbecsűjével, melyben ugyan az arcokba szardellát vágó világvégi vihar boncolgatásakor Pécs csupán egy félmondat erejéig jut szerephez, de az olyan erős, hogy nem lehet elfelejteni.

Amellett sem lehet pécsiként szó nélkül elmenni, hogy a Kispál írt egy szívhez szóló himnuszt a PVSK-s kosaras lányokhoz, melyet sok-sok meccsen kántált már a városi kosárlabda-rajongó tömeg.

Nem mehetünk el szó nélkül a ’90-es évek egyik legfontosabb pécsi hip-hop bandája, a legendás Megasound System mellett sem, hiszen az ő Pécsi éjszakák című dalát a mai napig hatalmas érzés egy esti bulizás után meghallgatni a városban sétálva.

Álljon itt még egy pécsi legenda, a magyar alternatív rock egyik alapzenekara, az Öregek Otthona, és az ő Művészetek háza című daluk, melynek elvont dalszövegén átrágva magunkat a pécsi Művészetek és Irodalom Háza képével találkozhatunk szembe.

Ha pedig olyan dalt akarunk a városról hallgatni, ami közel sem optimista, ott van a Hétköznapi Csalódások Az én városom című klasszikusa. Kemény szöveg, de kihagyni kár.

Ha benne vagyunk a punk hangulatban, a viszonylag friss pécsi banda, a Nem Ajánlott Ez is Pécs című szerzeményét is érdemes megfülelni, talán még kegyetlenebb, mint a Hétköznapi Csalódások dala.

Kellemesebb vizekre evez a TükeZoo Sopianication című dala, melyben olyan pécsi motívumok tűnnek fel, mint a lakatfal, a székesegyház harangjai, a pécsi füves fiatalok spanglijainak illata, vagy épp a Pécs Plázában rendezett divatbemutatók. A többnyelvű refrén pedig feltehetően Pécs multikulturális közegére utal.

Nyilván nem hagyhatjuk ki a 30Y-t, és a Pécsre utaló Csészényi tér lemezük Pécsi tánctanár című dalát, mely egy izmos városi pedagógusról szól, aki a Nevkóban tanított.

A 30Y-nál maradva még egy kicsit: a Szenest ugye mindenki ismeri? Nem az egyetemi klubot, hanem a dalt, ami egyfajta PTE-himnusz is lett az évek során, tele pécsi utcanevekkel. Ha pedig pécsi utcanevek és 30Y, ki ne hygajuk már a Mecseki sétányokat!

Ha az egyetem himnuszait a 30Y írta meg, a város himnuszát a Punnany Massif. Igen, a Pécs Aktuál X-ről van szó, melyet nem kell senkinek se bemutatni.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés