10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapAbszolút PécsPécsi az ország egyik legjobb fiatal vezetője!

Pécsi az ország egyik legjobb fiatal vezetője!

Az ország legjobb vezetői közé került Tóth Zoltán, az Apolló Kulturális Egyesület elnöke, aki ezzel el is nyerte az  Év Fiatal Vezetője díjat nonprofit szervezet kategóriában. A fiatalember multinacionális cégek és állami szervezetek vezetőit nyomta le összesített eredményével. 

Második alkalommal lehetett pályázni a Fiatal Vezetők Akadémiája által kiírt, az Év Fiatal Vezetője díjra, amelynek az volt a feltétele, hogy a pályázónak 40 év alattinak kell lennie, és kimagasló eredményeket elérnie vezető beosztásban. Négy kategóriában zajlott a verseny: a multinacionális cégek, a kis- és középvállalkozások, a nonprofit és állami szervezetek vezetői jelentkezhettek.

zoli
Fotó: Sági Eszter

A nyolctagú zsűri a beadott prezentációkat bírálta, majd egy pontozásos szavazás után 8 embert választottak ki, végül pedig egy személyes beszélgetés után voksoltak az év vezetőjére. Tóth Zoltán a bizottság egyhangú döntésével megnyerte a nonprofit szervezetek vezetője kategóriát, de az igazi elismerés az összesített eredmény, hiszen a legjobb négy közé választották be. Így pécsi fiatalember multinacionális cégek, sikeres vállalkozások és állami szervezetek vezetőit körözte le.

Tóth Annamária, a pályázat szakmai vezetője szerint Tóth Zoltán a nonprofit vállalkozásokhoz képest igen magas szintű sikereket vitt véghez. A zsűrinek az tetszett a legjobban, hogy vidéki vezetőként sok mindent letett az asztalra.

[su_box title=”A szavazó bizottság tagjai:” style=”noise” box_color=”#689ec9″ title_color=”#ffffff”]

  • Csulak Ferenc, az EON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója
  • Kornai Gábor, az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. alapító- elnöke
  • Friedl Zsuzsanna, a Microsoft Magyarország HR vezetője
  • Küllői Péter, a Bátor Tábor Alapítvány kuratóriumi elnöke
  • Jakobsen Petra, a Bonafarm cégcsoport HR Igazgatója
  • Tóth Lajos, az NN Biztosító Zrt. HR igazgatója
  • Vecsernyés Csaba, a BD Hungary ügyvezető igazgatója
  • Bite Barbara, a Coaching Team ügyvezető igazgatója[/su_box]

– Az Apolló Kulturális Egyesület három fő területen tevékenykedik. Üzemeltetünk a Pécsi Kulturális Központban egy könyvtárat, amely kreatív alkotótérként is funkcionál, dolgozunk színjátszó csoportokkal, vagyis nagy hangsúlyt fektetünk a gyermekkori és ifjúsági színházi nevelésre, valamint egy művészeti iskolát, az Eck Imre Alapfokú Művészetoktatási Intézményt is működtetjük – meséli a fiatal vezető.

dráma galéria 03

Országos díj, nagy halak

– Az Év Fiatal Vezetője pályázaton bekerülni az első négybe, ráadásul nonprofit jelentkezőként, igen ritka. Ezért nagyon nagy megtiszteltetés, hiszen csak olyan vezetők végeztek előttem, akik milliárdos multinacionális céget vezetnek, vagy nemzetközileg híres vállalati vezetők – így Zoltán. Hozzáteszi, hogy felállni ezek mellé az emberek mellé, és prezentációt tartani nyolcvan ember előtt, igazán felemelő volt.

A díjátadó ünnepségre a napokban Budapesten, a MOM Kulturális Központban került sor, de Tóth Zoltán részt vehet egy több százezer forint értékű coaching képzésen is a Fiatal Vezetők Akadémiáján.

[su_box title=”Mit pontoztak?” style=”noise” box_color=”#c97368″ title_color=”#ffffff”]A zsűri az egyén eredményein túlmutató vezetői sikereket pontozta, a vezetői képességek folyamatos fejlődésének igényét és a tudatosságot. A pályázók között volt pénzügyi és logisztikai vezető, vezérigazgató is, de mindenféle beosztású jelentkező akadt a bankszektortól egészen a kereskedelemig – igen széles körű volt a pályázók köre.[/su_box]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő