A rejtélyes Zsolnay-út

Lapunknak senki sem tudta elmondani, hogy került a Mecsekbe az az út, amit sárga Zsolnay-téglákból raktak ki egy erdős-bokros területen. Szakértők szerint a 100 éves téglák akár húszmillió forintot is érhetnek.

Egy hibátlanul megépített Zsolnay utca rejtőzik a Mecsekben, Pécstől keleti irányban.

zsolnay pirogranit ut1

A Zsolnay-gyár sárga tégláit szakszerűen rakták le annak idején, mintha egy korabeli város utcája lenne. A 10 méter széles út azonban a semmi közepén húzódik 200 méter hosszan, mindkét végéhez egy hagyományos autóval járhatatlan földút vezet, ezért nehéz megközelíteni. Hiába kérdeztük a környéken lakókat, számukra is rejtély a sárga út története.

– Sokszor hozom ki ide a kutyáimat sétáltatni, egyrészt, mert szép látvány a semmibe vesző sárga Zsolnay-út, másrészt úgy érzem, hogy feltöltődök, ami a kutyákon is látszik. Nagyon izgatottak amikor jövünk, de amikor rálépnek az útra, mintha megkönnyebbülnének – mondta lapunknak az egyik falubeli, Kovács Mihály.

zsolnay pirogranit ut2

A kövek elvileg Pécs közigazgatási területén vannak, ezért felmerült, hogy a város belvárosi tér- vagy útfelújításokhoz használni tudná ezeket. Az ilyen sárga Zsolnay-téglákat korábban járdaszegélyként használták Pécsett, utoljára a régi Jókai térre vagy a régi Király utcába építették be, jelenleg a Jókai téren az egykori villamos nyomvonalán, a sínek között láthatóak ilyen téglák.

Kerestük a Biokomot, akik nem tudtak az értékes téglákról, ahogy a Zsolnay-gyár sem. A téglák legalább ötven éve fekszenek a Mecsekben, értékük legalább 10 de akár 20 millió forint is lehet – véli a szakértő.

– Egyre keresettebbek ezek a téglák, elsősorban régi belvárosi házak felújításkor használják, ára négyzetméterenként 10 ezer forint körül mozog – mondta lapunk kérdésére egy antik építőanyagokkal foglalkozó cég vezetője.

Az út azért is különleges, mert ekkora mennyiségben már sehol sem lehető fel ennyi Zsolnay egyben. Az út pontos helyét nem áruljuk el, nehogy szerencsevadászok álljanak neki felbontani és eladni.

Egy nyugalmazott katonától úgy értesült lapunk, hogy az utat korábban a katonaság használta, itt tesztelték a bakák vezetési képességeiket csúszós úton. Feltételezése szerint az anyaga vélhetően a Zsolnay és a Balokány közötti útból származik abból az időből amikor azt aszfaltra cserélték.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés