11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapAbszolút PécsTovább bővült a Gyugyi-gyűjtemény

Tovább bővült a Gyugyi-gyűjtemény

Tovább bővült a már egyébként is jelentős értéket képviselő és több mint hatszáz műtárgyat felölelő pécsi Gyugyi-gyűjtemény. A kollekció névadója, Gyugyi László ugyanis ismét nagylelkű felajánlást tett a város felé, általa tizenkilenc újabb Zsolnay-alkotással gazdagodik a kulturális negyedben látható állandó tárlat. Az alapítón kívül két magánszemély – egy házaspár és Lovász István jegyző – is adományozott egy-egy tárgyat.

Nem először tesz felajánlást a nemrég Pécs díszpolgári címet kapott, Amerikában élő műgyűjtő. 2010 szeptemberében nyílt meg a Zsolnay Kulturális Negyedben lévő Sikorski-házban a Gyugyi-gyűjtemény, amelynek állománya azóta több alkalommal is bővült.

gyugyi2

– A nyitás óta több mint 150 ezer látogatója volt a kiállításnak, csak idén eddig közel tízezren nézték meg – mondta felvezetésében Márta István, a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. ügyvezető igazgatója. Az igazgató hozzátette, hogy előbb 2013-ban gyarapodott értékes anyaggal a gyűjtemény, amikor a Júlia-váza és egy kancsófedél érkezett, majd 2014 szeptemberében újabb felajánlást tett Gyugyi László, aki akkor 23 tárgyat adakozott mintegy 40 millió forint értékben.

Most újabb 21 műtárggyal bővült az állomány, ebből tizenkilencet a névadó ajándékozott a tárlat számára. Az alkotások tervezői között található Zsolnay Júlia, Zsolnay Teréz, Klein Ármin és Sikorski Tádé is.

gyugyi3

Páva Zsolt polgármester elmondta, amikor a város átvette a gyűjteményt, akkor úgy gondolta, hogy ez a válogatás egységes, zárt egész, ami minden látogatónak örömet szerez. A városvezető örömét fejezte ki, hogy ehhez képest csodálatos a tárlat „utóélete”, hiszen évről évre gyarapodni tud – köszönhetően Gyugyi László nem lankadó gyűjtőszenvedélyének.

– Ezt annyira tudatos módon teszi, hogy úgy gyűjti a hiányzó darabokat, hogy már tudja, hol lesz a helyük a kollekcióban. Nagyon célirányos gyűjtést folyik, s ki tudná ezt jobban megtenni, mint a gyűjtemény megálmodója. A város nevében köszönöm önfeláldozó és önzetlen adakozását.

gyugyi4

Gyugyi László mindehhez annyit fűzött, hogy mindig örül, ha Pécsre érkezik, hiszen látja és tapasztalja, hogy a város – és most már az országból érkező látogatók is – értőn fogadják a tárgyakat.

– Örömmel tölt el, ha a vendégeket jóleső érzés tölti el, amikor megnézik a gyűjteményt. Ameddig tudom és a vitrinek megengedik, addig próbálom kiegészíteni a kollekciót.

Ezután a Páva Zsolt, Márta István és Komor István, a Zsolnay-negyed üzemeltetési igazgatója közösen bontották ki azt a ládát, amelyben Pécsre érkezett az újabb adomány.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő