6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapAbszolút PécsÚj arculattal tarolna a pécsi múzeum

Új arculattal tarolna a pécsi múzeum

Egységes városi arculat felé haladnak a városi intézmények és cégek, ennek egyik lépéseként készült el a Zsolnay Kulturális Negyed új dizájnja, a Janus Pannonius Múzeumnál pedig most készül az új megjelenés. Az egységes arculat azonban nem az azonos, „egy kaptafára készült” megjelenést jelenti.

Az új megjelenés valamennyi cég és intézmény esetén azt jelenti, hogy vannak közös arculati elemek, színek, formák, ezeket felhasználva valósítják meg saját elképzeléseiket, alakítják ki megjelenésüket. Közös alapokra épül, mégis egyedi a megjelenés.

A város fenntartásába került Janus Pannonius Múzeum is ezen az úton indult el: ősztől új és korszerűbb megjelenéssel „hódítanak”. Lecserélik a régi, hetvenes évekre hajazó logót, és ezzel együtt a teljes arculatot. A külső megújulást egyfelől a fenntartóváltás tette szükségessé, másfelől ily módon is szeretnének vonzóbbá válni a fiatalabb korosztály számára. Minderre pályázati forrásból nyílik lehetőség.

múzeum új arculat, logók
Új logók (balra), régi logó (jobbra)

Az új arculat látványterveit az a Sándor Zsolt álmodta meg, aki a város egyik legimpozánsabb és talán legismertebb honlapját, a Zsolnay Kulturális Negyed weboldalát is készítette. A tervező grafikusnak nem volt könnyű dolga, hiszen a Janus Pannonius Múzeum alá tartozó összes múzeum és kiállítás hangulatát nagyon nehéz volt egy ábrában megragadni.

Fontos szempont volt, hogy a múzeum arculata rímeljen a város másik nagy kulturális központja, a Zsolnay Kulturális Negyed megjelenésére. – Épp ezért döntöttünk végül a geometrikus elemekből felépülő logók mellett. Az arculat építőköve a tökéletes háromszög lett, amely tetszőlegesen kombinálható, bővíthető és variálható. A háromszögekből létrehozott ábrák pedig egyszerre érvényesülnek a síkban és a térben, attól függően, hogy az ember honnan néz rájuk – mondta Sándor Zsolt.

Csontváry Múzeum

Új arculatra egyébként nem csak azért van szükség, mert egy kulturális intézménynél alapvető elvárás, hogy megkapó legyen a külcsín.

– A megjelenéssel is szeretnénk nyilvánvalóvá tenni a látogatóknak, hogy a 11 pécsi múzeum közös fenntartóhoz tartozik és egy egységet képez. Az új dizájn jelzi, hogy a Csontváry, Zsolnay és Vasarely Múzeumtól kezdve a Természettudományi Múzeumon át valamennyi tárlat a pécsi intézményrendszer része, ezt a tudatot szeretnénk tovább erősíteni a korábban már említett közös arculati elemekkel – hangsúlyozta Girán János még kabinetvezetőként.

Látogatószámban persze igen nehéz lesz mérni, hogy a megújult arculati elemek mit jelentenek a kulturális intézmény számára, de az kétségtelen tény, hogy egy korszerűbb és szebb logó fokozhatja az érdeklődést a kiállítások iránt.

A Janus Pannonius Múzeum arculatának megújulását szeptember vége óta érzékelhetik a pécsiek. Emellett pedig egy másik változásnak is örülhetünk hamarosan, a következő időszakban ugyanis Pécs városának honlapját is korszerűbb és sokkal inkább felhasználóbarát felületre cserélik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő