Vérrel, verejtékkel épült a templom

A Tettyéről lenézhetünk a városra

Idén 320 éve, hogy felépült Pécsett a havi-hegyi templom, amely számos különlegességet rejt. Augusztus 4-e és 6-a között tartják a Havas Boldogasszony búcsút a sokak által kedvelt kegyhelyen.

Augusztus 4-e és 6-a között lesz idén a havi-hegyi templom búcsúja, amely évről évre sok hívőt vonz. Az idei esemény különlegessége, hogy 320 éve épült meg a templom (amely idén kívülről teljesen megújul), így várhatóan még több zarándok érkezik majd az augusztusi pécsi eseményre.

Évszázadok óta meghatározza Pécs képét (Fotó: Régi Pécs blog)

Ahhoz azonban, hogy megértsük a búcsú néhány eseményét, ismernünk kell a templom építésének körülményeit, amelyekről akár filmet is lehetne forgatni. Mint a templom saját honlapján is olvasható, az 1690-91-es pestisjárvány idején a pécsiek fogadalmat tettek: ha elmúlik a kórság, az akkori Kakasdombnak nevezett fehér sziklákon kápolnát emelnek Havas Boldogasszony tiszteletére. (Ez az elnevezés is csodás eseményt takar: a 4. században egy gazdag római család elhatározta, templomot épít. Álmukban megjelent Szűz Mária, és megmutatta a kegyhely leendő helyét, ahol másnap hó is hullott, ami egy forró augusztusi napon Rómában több mint szokatlan jelenség volt.)

A pécsiek be is tartották szavukat, méghozzá nem mindennapi módon: a meredek sziklákon vállukon, hátukon cipelték fel az építőanyagot a mai Ágoston tér felől, a templomocska végül 1697-re készült el.

Mediterrán környezetben áll a templom

Erre az eseményre a búcsúkon is emlékeznek: a szombati napon, azaz augusztus 5-én reggel, majd augusztus 6-án vasárnap délután is imádságos körmenet indul az Ágoston tértől a Havi-hegyre, vasárnap pedig népviseletbe öltözött fiatalok vezetik a menetet. A havi-hegyi búcsú évről évre Pécs nemzetiségeinek együttélését is szimbolizálja, hiszen német és horvát nyelven is tartanak misét, valamint a vasárnapi nagymise bizonyos olvasmányai, énekei is e nyelveken hangzanak el. A három nap alatt misét mond mások mellett Udvardy György pécsi megyés püspök és Ivan Curic helynök a Djakovár-Eszéki Főegyházmegyéből. A búcsú részletes programja a templom Facebook-oldalán olvasható.

Befejezés előtt áll a felújítás

A sok pécsi szívének kedves templom története az építés után is bővelkedett kuriózumokban: 1710-ben és 1780-ban is tűzvész pusztította, utóbbi után át is kellett építeni, ekkor nyerte el mai formáját. Valószínűleg azt is kevesen tudják, hogy tornyában lakik az ország egyik legrégebbi harangja, amely 2004 óta különleges védettséget élvez. Az 1738-ban öntött harang máig szól, és az első pécsi harangöntőmester, Michael Weingarten egyetlen megmaradt darabja. A templomnak 1844-ben XVI. Gergely pápa adott búcsúkiváltságot.

Sok esküvőt, keresztelőt tartanak itt

A havi-hegyi templom az idei ünnepre ráadásul teljesen megújul, a munkálatokkal gyakorlatilag végeztek, már csak a környék rendezése, a sétány kialakítása folyik. A munkára a Pécsi Egyházmegye és a hívek szerezték meg a forrást, mint nemrég írtunk is róla, egy hívő egymaga tízmilliót adott a felújításra.

 

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés