A pécsi modell Szőke Barbara egykor álmodni sem mert volna arról, hogy hónapokat tölt majd Szingapúrban vagy Hongkongban. Azóta dolgozott Stella McCartneyval, számos fashion show kifutóján vonult és egyszer a Harper’s Bazaar címlapján is szerepelt. Mára már modellügynöksége is van, élete azonban új fordulatot vett. Párjával együtt utazóvlogot –vagyis videós blogot – indítanak, hogy megmutassák: milyen a világ egy pécsi modell szemével.

Mondhatjuk, hogy Barbi kihozta a legtöbbet a modellszakmából, ugyanis nyolc év alatt olyan szupersztárokkal is dolgozott együtt mint Stella McCartney, számos fashion show kifutóján vonult és a Harper’s Bazaar címlapján is szerepelt. Jelenleg csak „másodállásban” modellkedik, leginkább saját modellügynöksége, a Crisp Model Management vezetésére fókuszál, ám így sokat utazik. Nemrég pedig jött az ötlet: mi lenne, ha nemcsak családja követhetné Barbara útját a nagyvilágban, hanem mások is?

– Mindig is imádtam utazni és fotókat készíteni a családomnak, vagy pusztán önmagam szórakoztatására. Jó érzés később újra átélni az utazás pillanatait, de az utazócsatornával most párommal közösen szélesebb rétegnek szeretnénk megmutatni a Youtube videók, illetve Instagram segítségével a világ szépségeit – meséli a lány.

Így indult a crispxtheworld nevű Instagram oldal, ahol követhetjük Barbara és férje, András útját az igazán egzotikus helyekre.

– Andrissal teljesen összeforrt az életünk. Nemrég házasodtunk össze, közösen vezetjük az ügynökséget és együtt indítottuk el a csatornát is. Egyrészt azokat szeretnénk megcélozni, akik ötletet merítenének saját utazásukhoz, másrészt pedig azokat, akik eddig nem mertek kimozdulni a komfortzónájukból. Hátha a látottak adnak egy löketet a kezdéshez – így Barbara.

Egyelőre csak Instagramon követhetjük a pécsi pár kalandjait, nemsokára azonban a Youtube csatornájuk is beindul, ami annyiban lesz más, hogy mivel mindketten a divatvilágban dolgoznak, igyekeznek kilátogatni a fontosabb divathetekre, lehetőségeikhez mérten elkísérik modelljeiket is egyes utazásaikra, munkáikra. Így a divat szerelmesei is nyerhetnek némi betekintést ebbe az izgalmas világba.

– Instagramon a kalandjaink kedvenc képei láthatóak ízelítőképp a később felkerülő Youtube videóinkhoz. Hamarosan érkeznek a vlogbejegyzések is, de mivel a videós anyag szerkesztése és vágása jóval több munkát igényel, kicsit még várat magára a csatorna – avat be a modell.

Barbi és Andris úticéljaik

Első állomásuk Thaiföld: Bangkok, Krabi, Koh Lanta, Phi Phi és végül Koh Samui. A többi majd alakul. Barbara elárulta, hogy kezdésnek azért Thaiföldre esett a választásuk, mert rendkívül egzotikus hely, és bár a forint gyengébb, mint a thai baht, mégis többet ér ott a pénz, hiszen minden olcsóbb, mint itthon; szállás, élelmiszer, szórakozás.

– A későbbiekben persze szeretnénk majd szponzorokat szerezni, esetleg összeállni utazási irodákkal, hotelekkel, bármilyen céggel, ami minőségi szolgáltatást nyújt és illeszkedik a profilunkhoz.

Az Instagram oldalukat itt érhetjük el, hamarosan induló vlogjukat pedig itt.

Hirdetés