Világsztárok, akik beleszerettek Pécsbe!

Pécs nemcsak azoknak szerelem, akik itt élnek, vagy ideköltöztek, hanem azoknak is, akik csupán egyszer fordultak meg itt. És mi nagyobb büszkeség annál, mikor ezt azok mondják, akik bejárták az egész világot? Például világsztárok.

Ugyan városunk nem a világ közepe sem méreteit, sem lakosságát tekintve, mégis sok világsztár tisztelte meg azzal, hogy ellátogatott ide. És egyikük sem bánta meg!

Pécs mindig is zenei életéről volt országszerte híres, így elsősorban zenekarok és zenészek látogattak ide. Sok név ma már nem sokat mond, de abban az időben a világ legmenőbbjeinek számítottak.

Az első jelentős világhírű banda a Nashville Teens volt, ők 1968-ban érkeztek a városba. Pécs őket is megigézte, tizenhat év múlva, 1984 júniusában vissza is tértek.

nashville teens
A Nashville Teens neve ma már megkopott, pedig nagy slágergyárosok voltak

A nyolcvanas évek során sokan megfordultak városunkban: a legnagyszabásúbb és legnevesebb fellépő a Uriah Heep volt 1983 novemberében. Billentyűsük, Ken Hensley sem tudta elfelejteni Pécset, a 2010-es EKF programsorozat részeként szívesen mondott igent egy önálló koncertre.

Egy évre rá a Ten Years After gitárosa, Alvin Lee is egy óriási sikerű koncertet adott itt, majd rá januárban Rory Gallagher, a világhírű, több hangszeren is virtuóz előadó jött el Pécsre. Mind méltatták a publikumot és a varázslatos várost is.

alvin lee
Alvin Lee a blueszene nagy alakja volt

Sajnos a kilencvenes években a főváros dominanciája erősödött, a világsztárok pedig jó ideig mellőzték a vidéki városokat, így Pécset is. Ám 2007-ben feléledt a város: augusztusban idelátogatott José Carreras világhírű tenorista, és zajos sikert aratott.

Következő évben érkezett először Pécsre Plácido Domingo, akivel nagy barátságot kötött a város. A tenorénekes elhozta ide az Operalia elnevezésű tehetségkutató versenyét 2009-ben, majd az EKF-projekt arcaként is nagy szerepe volt a programok sikerességében. Számos koncertje után idén a PTE a díszdoktorává avatta a világhírű énekest.

domingo
Placido Domingo neve mára szorosan összefonódott a várossal

Az EKF-év lehetőségek sorát hozta magával, számos név felmerült, hogy kiket csábítson a város ide. Szó volt a U2-ról, Stingről, a Jethro Tull-ról. Michael Flatley-vel már a májusi időpont is megvolt, amikor a sztár visszamondta a fellépést. Végül Seal jött el, aki az Expo Centerben varázsolt számára is maradandó óriási bulit hatezer pécsinek.

Idén nyáron a Zsolnay Fényfesztivál csúcsfellépőjeként köszönthetjük majd Natalie Imbrugliát, és nem kétséges, hogy ő is egy-kettőre megszereti majd Pécset!

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés