Ásványokról és állatokról tanulhatunk a múzeumi farsangon

Minden korosztály számára érdekes programokat kínál a JPM Természettudományi Osztálya (Pécs, Szabadság u. 2.) február 18-án 10.00 és 13.00 óra között. A családi program a február végén záruló Virágok a föld alól, illetve a Madarak földön, égen című időszakos kiállítások tematikájához kötődnek. Lesz tárlatvezetés, kézműves foglalkozás, és még a múzeumi raktár kincsei közé is bepillanthatunk.

A családi nap 10.00 órakor kezdődik az Ásványokról mindenkinek című programmal kezdődik. Ennek keretében egy geológus tart tárlatvezetést a Virágok a föld alól című, a romániai Máramaros megye ásványgyönyörűségeit bemutató kiállításban.

10.30-tól múzeumpedagógiai foglalkozás várja az érdeklődőket. Az év élőlényei (tengelic, szarvasbogár, hóvirág) kerülnek fókuszba. A részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött.

11 órától szarvasbogár-fejdíszt, állati álarcokat készíthetünk, 12.00 órától pedig egy bemutató keretében feltárulnak a múzeum raktárában őrzött, rejtett szépségek.

A nap során folyamatosan be lehet kapcsolódni a kőzetekkel és ásványokkal kapcsolatos kísérletekbe, a mecseki kőzetfelismerő játékba, továbbá kitölthetjük az év élőlényeiről és a madárfotó-kiállításról szóló rejtvényt.

A tombolán rendhagyó módon természeti kincsek nyerhetőek.

A családi nap a JPM Természettudományi Múzeumában (Pécs, Szabadság u. 2.) lesz. Az esemény múzeumbelépővel látogatható. A 12.00 órakor kezdődő foglalkozásra a termtudmuzeumpecs@gmail.com e-mail címen lehet bejelentkezni.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés