Európai Bordalfesztivált rendeznek Villányban és Pécsett

Öt ország nyolc együttese mutatkozik be szeptember 22. és 24 között az Európai Bordalfesztiválon, amelyet immár huszonegyedik alkalommal rendeznek meg Villányban és Pécsett.

A szervezők MTI-nek eljuttatott írásos összegzése szerint az eseményen fellép a spliti Brodosplit Városi Kórus, a lengyel Echo Férfikar, a rigai Testvériség Férfikar és az ausztriai Salzburgból érkező Vivat Cantus.

A házigazda pécsi Bartók Béla Férfikar mellett a Zengő Együttes, a Pécsi Szimfonietta és az ugyancsak pécsi Ércbányász Koncert-fúvószenekar produkcióját hallgathatják meg a résztvevők. Szeptember 22-én a villánykövesdi megnyitót követően a kórusok pincekoncerteket adnak, majd Villányban, a Diófás téren mutatkoznak be a közönségnek a Népek bordalai program keretében. Másnap nagyszabású gálakoncertet tartanak a pécsi Kodály Központban: első alkalommal szólal meg a koncertterem színpadán a villányi Borászkórus – hívta fel a figyelmet az összegzés. Az esten közreműködik a Pécsi Szimfonietta és a fesztivál sztárvendége, Kolonits Klára Liszt-díjas drámai koloratúrszoprán. A gálakoncert előtt tartják meg a koncertterem konferenciatermében a Villányi Prémium Bormustrát, amelyre idén 17 villányi pincészet hozza el legkiválóbb, prémium minőségű borát. A fesztivál zárónapjának délelőttjén a Villány-Siklósi Borút településein adnak koncerteket a résztvevők, majd délután a pécsi Széchenyi téren rendezett Bor és Dal Ünnepén szüreti felvonulás, népművészeti és kirakodóvásár, valamint borkóstolók szolgáltatják a záróakkordot – írták.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés