Hatvan filmmel indít az első komlói nemzetközi filmfesztivál

Hatvan alkotást válogattak be a komlói Hét Domb Filmfesztivál versenyprogramjába, az ingyenes nemzetközi seregszemlét szeptember 18. és 24. között első alkalommal rendezik meg a mecseki városban – hangzott el az eseményt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár Komlón közölte: a fesztivál versenyprogramjába “elképesztő mennyiségű”, összesen 151 alkotást nyújtottak be a filmesek.

A Sára Sándor, Rófusz Ferenc, Ternovszky Béla alkotta zsűri a felnőtt alkotók számára meghirdetett dokumentum, animációs, ismeretterjesztő, kisjátékfilm, nemzetközi és egyéb kategóriába benyújtott művek közül összesen 60 alkotást válogatott be a versenyprogramba.

A 10 és 18 év közötti diákok további öt kategóriában versenyeznek – közölték korábban a szervezők.
A seregszemlét az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 11 millió forinttal, a komlói önkormányzat pedig további kétmillió forinttal támogatja – részletezte Hoppál Péter, aki külön kiemelte a fesztivál összdíjazásának négymillió forintos összegét.

A seregszemlének otthont adó mecseki várost méltatva Hoppál Péter kitért arra is: a többi között a Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) sikerei is azt mutatják, hogy a komlói közönség igényli a magas színvonalú, rangos művészeti produkciókat és rendezvényeket.

Magyar Ferenc operatőr, fesztiváligazgató az eseményen arról beszélt, hogy szinte minden szomszédos, magyarlakta országból érkeznek filmesek Komlóra, továbbá az Egyesült Államokból, Bahreinből és Abu-Dzabiból és Írországból is képviselteti magát a szakma.

Kevin Williams saját rendezői bevezetőjével a seregszemlén mutatja be először Blood Type című idei filmjét – hívta fel a figyelmet.

A sajtótájékoztatón Polics József polgármester szólt arról, hogy Komló immár fesztiválváros, amely a Hét Domb Fesztivál keretében a többi között Hollywoodból és az arab világból érkező filmeseket is vendégül láthatja.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés