Helyzetbe hozzák a pécsi borokat

Lesz bor, és mámor is.

Május 6-án a pécsiek újra hallathatják hangjukat az idei Pécs Város Bora választáson.

Az előző évek hagyományát folytatva idén is megrendezik a Pécs Város Bora választást. A megmérettetésre benevezett helyi borászok május 6-án a Széchenyi téri Pécsi Galériában versenyeztethetik meg nedűiket, melyek közül egy rövid (15 órától 18 óráig tartó) de intenzív borkóstolás után egy rangos, 7 tagú szakmai zsűri fogja kiválasztani azt a bort, mely méltán képviselheti a várost egy esztendőn keresztül. Az abszolút győztes borral a kora esti órákban már koccinthatnak is a résztvevők.

A Belward Pincészet ott lesz!
A Belward Pincészet ott lesz!

Ahogy pedig az a tavalyi Pécs Város Bora választáson is történt, a szakértő zsűri mellett egy „civil” zsűritag is helyet kap a borbírák között, akit a rendezvényre látogatók soraiból sorsolással választanak ki.

A borversenyen azonban nem csupán egyetlen győztest választanak, a nevezett borokat ugyanis kategóriánként is értékelheti a borrajongó publikum. Az est végére tehát a közönségszavazatok alapján ki fog derülni, hogy melyik borászat viheti haza a legjobb rozé-, fehér-, vörös-, és desszertbor díját.

Szakértő zsűri fog dönteni - és a pécsiek
Szakértő zsűri fog dönteni – és a pécsiek

Hárs Kinga, a Hárs Család Biopincészetétől lapunknak elmondta, hogy a Pécs Város Bora rendezvény minden évben kitűnő alkalom a pécsi borvidék pincészetei számára, hogy bemutassák boraikat. Ezen a borversenyen derül ki – folytatta –, hogy a pécsi- és Pécs környéki borászatoknak hangja van. Azon túl, hogy a Hárs Család Biopincészete eddig minden évben nyert valamely kategóriákban, a borversenyen mégsem csak a díjakért és az elismerésért vesznek részt, hiszen ez egy barátságos megmérettetés, ahol az egymást ismerő-szerető pincészetek megismerhetik egymás munkáját és persze boraikat. Hárs Kinga kiemelte, hogy a szakmai zsűri eddig minden évben hibátlan munkát végzett, hiszen az eddigi győztes borokkal nem csak a bírák, hanem a versenytársak is maradéktalanul elégedettek voltak.

Végigkóstolhatjuk az egész pécsi borvidéket
Végigkóstolhatjuk az egész pécsi borvidéket

Radó István, a Radó Pincészet vezetője hangsúlyozta, hogy a verseny jelenti az egyik legfontosabb megjelenési lehetőséget a pécsi borok és pincészetek számára, a helyi nedűk legjobbjait itt egy helyen ismerhetik meg a városiak, ami marketing szempontból is helyzetbe tudja hozni a borkészítőket. Elmondta, hogy számukra fontos a versenyen való sikeres szereplés, ugyanakkor hozzátette, hogy a borversenyen már önmagában a részvétel is számít, hiszen itt a pécsi pincék érezhetik, hogy van jelentőségük.

A tavalyi abszolút győztes Belward Pincészet és a Hárs Család Biopincészete mellett a Matias Borászat, a Novák Pince, a Házler Pince, a Szabó Pince, a Radó Pince, a Planina Borház, és a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete is ott lesz az eseményen.

A borversenyre a jegyek az Irány Pécs! irodáiban kaphatók, elővételben 1800 forintért, a helyszínen pedig 2500 forintért.

Hirdetés