5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapAjánljukIndul a 20. Európai Bordalfesztivál!

Indul a 20. Európai Bordalfesztivál!

Hat ország kilenc együttese mutatkozik be a hétvégén az Európai Bordalfesztiválon, amelyet immár huszadik alkalommal rendeznek meg Villányban és Pécsett.

A szervezők MTI-nek eljuttatott írásos összegzése szerint a pénteken kezdődő eseményen fellép a pozsonyi Danubius Octet Singers, a holland Heinói Férfikar, a varsói Lira Férfikar, az ausztriai Raidingból érkező Liszt Ferenc Férfikar, valamint a Muravidéki Nótázók Szlovéniából.

A házigazda pécsi Bartók Béla Férfikar mellett a Zengő Együttes, a Pannon Filharmonikusok és az ugyancsak pécsi Ércbányász Koncert-fúvószenekar produkcióját hallgathatják meg a résztvevők a hétvégén.

Pénteken a villánykövesdi megnyitót követően a kórusok pincekoncerteket adnak, majd Villányban, a Diófás téren mutatkoznak be a közönségnek a Népek bordalai program keretében.

Szombaton a pécsi Kodály Központban nagyszabású gálakoncerten hallhatja közönség a résztvevő együtteseket. Az eseményen közreműködik a Pécsi Szimfonietta, valamint fellép Berecz András ének- és mesemondó, valamint Sasvári Sándor színművész.

A szervezők arra is felhívták a figyelmet, hogy a gálakoncert előtt tartják meg a koncertterem előterében a Villányi Prémium Bormustrát, amelyre idén 19 villányi pincészet hozza el legkiválóbb, prémium minőségű borát.

A fesztivál zárónapjának délelőttjén a Villány-Siklósi Borút településein adnak koncerteket a résztvevők, majd délután a pécsi Széchenyi téren rendezett Bor és Dal Ünnepén szüreti felvonulás, népművészeti és kirakodóvásár, valamint borkóstolók szolgáltatják a záróakkordot – írták.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő