6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapAjánljukKeleti Népek Fesztiválja Egerágon

Keleti Népek Fesztiválja Egerágon

2010 után idén újra megrendezi a település a Keleti Népek Fesztiválját. A három napos rendezvénysorozat lovas programokkal, sport és harcművészeti bemutatókkal, áldás havi vigadalommal, parázson járással és a keleti kultúra tudományos előadásaival várja a látogatókat.

A fesztivál idei fővédnöke Tiffán Zsolt országgyűlési képviselő, díszvendég Törökország és Kazahsztán, valamint Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós lesz.

A település önkormányzata 2007 nyarán rendezte meg először a fesztivált. A gondolat egyedülálló volt az országban. A programokat 4 fő pillér: a gasztronómia, a sport, kultúra és a botanika köré építették. A három napos rendezvénynek néhány év alatt akkora sikere lett, hogy az 1200 lelkes falu három nap alatt több mint 5000 embert látott vendégül naponta szerte az országból. A látogatókat helyi és keleti gasztronómiai különlegességek, lovas, harci bemutatók és tudományos előadások fogadták. Három év kihagyás után idén egy civil szervezet, az Egerági Kulturális Központ Egyesület szervezi meg a Magyarok Szövetségével közösen a 2014-es Keleti Népek Fesztiválját és Megyenapot. A Keleti Népek Fesztiválja nem csak egy rendezvény. Igyekszik magába foglalni azokat a sajátos kulturális értékeket, melyek egyedülállóan a magyarságra, és a magyarok hagyományaira épülnek, ugyanakkor nyit keleti szomszédaink és a keleti nemzetek hagyományai, kulturális értékei felé.

Időpont: 2014. július 11-13.

Plakát

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő