13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapAjánljukSzerelmi kalandtúra (nem csak) házasoknak

Szerelmi kalandtúra (nem csak) házasoknak

Az idei Házasság Hete programsorozat részeként a Nagycsaládok Országos Egyesülete és a Borostyán Egyesület vetélkedősorozatot szervez párok számára. A program célja, hogy a feladatok során minden pár együtt éljen át élményeket, így erősítve kapcsolatukat. A szervezők fel akarják hívni a figyelmet az elköteleződés fontosságára és a házasság szépségeire.

A játék január 30-án indul, egy héten át tart, hét próbából áll, ezek közül hatot kell teljesíteni – mondta el Révai Krisztina, a program szervezője. A feladatok leírásait és a teljesítést igazoló űrlapot január 22-től lehet letölteni a szervezők honlapjáról. A friss hírekről pedig a vetélkedő Facebook-oldalán lehet értesülni.

„Keressétek meg legelső képeiteket, házassági fotóitokat!” „Kiránduljatok a Sós-hegyi kilátóhoz, ott találtok egy szép idézetet, jegyezzétek le!” „Beszélgessetek egy cukrászdában az első közös élményeitekről egy süti mellett!” „Öleljétek meg egymást egy nap minimum 4 alkalommal!” Ilyen, és ehhez hasonló feladatokat kell teljesíteniük a résztvevő pároknak évről évre – ismertette a részleteket Révai.

Február 6-án, a Házasság Világnapján lesz a sorsolás és az eredményhirdetés a feladatokat sikeresen teljesítők között. A nyertes párok újabb élményekkel lehetnek gazdagabbak, wellness-belépő, éttermi ebéd és még sok egyéb jutalom vár rájuk.

A verseny mindenki számára nyitott, a szervező hangsúlyozta, a kiírással ellentétben nem csupán házasok jelentkezhetnek, hanem akár friss kapcsolatban élő párok is, ráadásul helyhez sincs kötve, így nem csak pécsiek vehetnek részt benne.

A versenyt minden évben megrendezik az ország 3-4 nagyvárosában, Pécsen is már hároméves hagyománya van. A tavalyi és a tavalyelőtti vetélkedő is nagy sikerrel zárult, az összes visszajelzés pozitív volt. Nem csupán a nyertesek, hanem minden résztvevő szerint a feladatok elérték céljukat, és kapcsolatukat megerősítették a közös élmények – tette hozzá.

A játékos versenyen kívül a Házasság Hete idén is számtalan színes programot tartogat még az érdeklődő pároknak. Február 6-án egész napos rendezvényeknek ad otthont a Pécsi Püspökség Magtár Látogatóközpontja.

Hazassag Vilagnapja meghivo 2016

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő