Tekerj és igyál!

A kerékpározás most dupla örömmel jár, hiszen nemcsak a tekerni lesz jó, hanem inni is.


Az Európai Mobilitási Hét keretében a nemzetközi autómentes napon, szeptember 22-én a Király utca Széchenyi téri sarkán a  munkába vagy iskolába biciklivel közlekedők választhatnak egy jó hideg Radlert a Pécsi Sörfőzde felajánlásával, vagy egy pohár friss gyümölcslevet a Mecsekerdő Zrt. jóvoltából reggel 7 és délután 18 óra között.

cargoszallitas

Aki teheti hagyja otthon az autóját! Legyen bringabarát település Pécs! – szól a szervezők felhívása.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szeptember 22-én 6 óra 45 perctől 9 óra 45 percig gravírozást is tart ugyanitt.

A megjelölt kerékpárokat a rendőrség fényképpel együtt veszi nyilvántartásba. A tulajdonos a nyilvántartásba vételről egy könyvet
kap a saját és a kerékpár adataival. A jelölés segítségével az elveszett, ellopott járművek megtalálásuk esetén gyorsan visszakerülhetnek jogos tulajdonosukhoz. Javasolják, hogy a kerékpárt a tulajdonos is fényképezze le, lopás esetén a kép akár az interneten, akár a sajtóban  megjeleníthető, továbbá csatolható a feljelentési jegyzőkönyvhöz, ezzel is megkönnyítve a felderítést.

A Mobilitási Hét több napos programjának keretében egyébként felvonulást is tartottak, amelyen a hagyományos biciklik mellett, ún. mutáns járművek is megjelentek. A furcsa járművek többsége saját készítésű, vagy fejlesztésű, emberi erővel hajtott közlekedési eszköz volt. Szép számmal tekertek végig a tágabb belváros utcáin a résztvevők, hogy ezzel is rámutassanak a pécsi utcák autós, motorizált közlekedésének túlsúlyára és ennek alternatívájára.

fevonulaselott

 

A Király utcában a Színház tér és a Nappali között pedig a mindennapi kerékpárokból összeállított bemutató látható: excenteres, fekvő, magas, kicsi-magas kerékpárok, handbike, tandem, inga-bringa, tacskó, rollcikli, görcikli és hátdobozos cargo.

Ezek mellett egy héten át cargós és triciklis áruszállítást biztosítottak a környezetbarát áruszállítás felé nyitott beszállítók és üzlettulajdonosok számára.  Ugyanakkor lehetőség volt arra is, hogy az érdeklődők megismerjék Mindum Károly tripla ironman eredményeit, a felkészülés és a sikerhez vezető út nehézségekkel teli lépéseit. A triatlon sport mellet fogyatékossággal élők és kisgyerekek spinning bemutatóját nézhették meg az érdeklődők a Fittbike SE sportolóival.

Hirdetés