A könyveké lesz a főszerep Baranyában

Több mint húsz irodalmi, zenei és gyermekeknek szóló ingyenes pécsi és Baranya megyei programmal kapcsolódik a Csorba Győző Könyvtár az október 3. és 12. között megrendezésre kerülő Országos Könyvtári Napokhoz.

Az intézmény MTI-nek eljuttatott írásos összefoglalója szerint október 3-án Molnár Krisztina Rita költő készülő verses- és novelláskötetéből tart felolvasást Pécsett.

Másnap elsősorban a gimnazista korosztálynak szóló – előzetes regisztrációhoz kötött – rendhagyó irodalomórán Varró Dániel, Kiss Judit Ágnes, Horváth Kristóf és Háy János beszélget nagy magyar költőkről a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontban, ahol délelőtt Beck Andrea tart mesés gyermekfoglalkozást.
Aznap mutatják be Simon Géza Gábor Szösszenetek a jazz- és a hanglemeztörténetből című kötetét a Tudásközpontban.

A Baranya megyei könyvtárosok hagyományos szakmai napját ezúttal október 5-én Villányban rendezik meg – közölték a szervezők hozzátéve, hogy másnap Nyáry Krisztián író-irodalomtörténésszel tartanak író-olvasó találkozót, az alkotóval Ágoston Zoltán, a Jelenkor irodalmi folyóirat főszerkesztője beszélget Pécsett.

Október 6-án szintén a Tudásközpontba várják az operabarátokat Mozart legszebb darabjaival, az eseményen közreműködnek a pécsi egyetem zeneművészeti intézetének hallgatói. A helyszínen aznap a mintegy 20 éven keresztül Jankovics Marcell filmsorozatában dolgozó Martsa Piroska animációs mozdulattervező beszél a filmkészítés műhelytitkairól.

A könyvtár október 8-án retró könyvvásárt és olvasóligetet szervez Pécsen, október 10-én pedig az Úriasszonyok-trilógia befejező részén dolgozó Ugron Zsolna írónővel találkozhat a közönség a Tudásközpontban.

A rendezvénysorozat kiemelt programjainak zárásaként a büntetés-végrehajtás témájában szerveznek pécsi kerekasztal-beszélgetést mások mellett Tamási Erzsébet kriminológus részvételével – írták.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés