850 milliós ablakos trükk

A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói a rajtaütéskor szembesültek azzal, hogy a baranyai nyílászárókat gyártó cégnél módszeresen elégették az eltitkolt bevételt igazoló iratokat – közölte a hatóság. Az eddigi adatok szerint az elkövetők 850 millió forint áfát csalhattak el és a feketén szerzett pénzt szétoszthatták egymás között.

A cég árnyékolástechnikai termékek és nyílászárók gyártásával és értékesítésével foglalkozik. Elsősorban egyedi igények alapján folyik a gyártás, a kész termékeket magánszemélyeknek és viszonteladóknak értékesítik. Három dunántúli üzemben, több mint 100 ember dolgozik.

A nyomozók gyanúja szerint a termékek értékesítése fele arányban számla nélkül, feketén történt. A magánszemélyek egyáltalán nem, míg a gazdasági társaságoknak csak egy része kapott számlát. A számlanélküli értékesítésekkel és a bevétel egy részének eltitkolásával az áfafizetést akarták megspórolni. Az így szerzett feketejövedelmet a tulajdonosok és az őket segítő személyek szétosztották egymás között – közölte dr. Kuperczkó Adrienn pénzügyőr főhadnagy, a NAV sajtóreferense.

A hatóság szerint a bizonyítékok eltüntetésére trükkös módszerük volt: a papír alapú megrendelőket és a teljesítést igazoló iratokat az üzemcsarnokok fűtésére használták, míg a számítógépeken tárolt adatokat évente törölték.

A pénzügyi nyomozók az októberi akcióban 14 helyszínen tartottak házkutatást, adatokat gyűjtöttek, bizonyítékokat foglaltak le. A helyszíneken 28 személyt tanúként kihallgattak.

Két üzemben és egy családi háznál vették észre a nyomozók, hogy befűtöttek az eltitkolt bevételeket rögzítő megrendelőlapokkal, és további bizonyítékok is elégetésre vártak a kazánok mellett. Az egyik lakásban kábítószer-gyanús anyagot is találtak, ezért ott a rendőrség, míg az üzemekben a bejelentés nélkül foglalkoztatottak miatt a munkaügyi ellenőrök intézkedtek.

A nyomozás jelenleg különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt folyik. Az okozott kár megtérülése érdekében a nyomozók zár alá vették a társaság tulajdonában lévő iparterületet és a hozzá tartozó üzemcsarnokokat.

Hirdetés