Autójával megrángatta, majd az úton hagyta feleségét

Közúti veszélyeztetés és segítségnyújtás elmulasztása miatti bűntette, testi sértés vétsége miatt nem jogerősen háromszázezer forint pénzbüntetésre ítélte, valamint 8 hónapra eltiltotta „B” kategóriájú járművek vezetéstől M. Gy. vádlottat a Pécsi Járásbíróság 2017. április 21-én.

2016. augusztus 21-én, Pellérden a vádlott, személygépkocsijának vezető ülésén ült, mikor szóváltásba keveredett nyitott ajtó előtt álló feleségével.

A nő behajolt, hogy a vádlott telefonját és az autó indítókulcsát elvegye, ám már járt a motor. A férfi pár centit hátra mozdult a kocsival, majd elindult, úgy, hogy felesége még behajolva volt, így őt magával rántotta. A nő megijedt, belekapaszkodott a kocsi tetejébe, pár lépést tett így, majd térdre, azután hasra esett. A vádlott becsukta az autó ajtaját és elhajtott.

A sértett nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

A vádlott az ítéletet tudomásul vette, az ügyész a fellebbezés bejelentésére három nap határidőt tartott fenn. Az ítélet nem jogerős.

Hirdetés