13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapKékhírekBalhé a pécsi belvárosban - FRISSÍTVE

Balhé a pécsi belvárosban – FRISSÍTVE

Több fős társaság szólalkozott össze a Király utca közepén. A rendőrök három autóval érkeztek a helyszínre.

DSC_0005
Egyelőre nem tudni, hogy mi váltotta ki a felek között a vitát, mindenesetre közel félórán keresztül veszekedett egymással két férfi, aminek végül ütésváltás lett a vége. Ezt az egyikőjük barátnője és másik női rokona is megpróbálta megakadályozni, de a közelben lévő vendéglátóhely munkatársai is szerették volna, ám a két erős legénynek sikerült összekapnia. Később futva érkezett meg egy újabb alak, aki aztán nem tudott beszállni, mert addigra megérkeztek a zsaruk is, akik gyorsan helyretették a legényeket.

FRISSÍTVE:

A bejelentés 15 óra 40 perckor érkezett, a rendőrség később garázdaság miatt indított eljárást a két főkolompos, a 46 éves és a 33 éves két Lászlóval szemben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő