Betörés után a lakásán várták a rendőrök

A lakásán várták a rendőrök a betörésből hazatérő fiatalt Kölkeden – írja a Police.hu.

Egy nő kért segítséget a rendőröktől július 13-án 21 óra 30 perckor azért, mert kölkedi szálláshelyére valaki betört, és ellopta a táskáját. A nő a rendőröknek elmondta, hogy amikor este a barátaival hazaért a szálláshelyére, észrevette, hogy az épület egyik ablakáról valaki letépte a szúnyoghálót, és ellopta az iratait, bankkártyáit és 20 000 forintot tartalmazó táskáját.

A rendőrök két órán belül beazonosították a tolvajt, akit lakóhelyén akkor fogtak el, amikor a lopásból éppen hazaért. A 15 éves helyi fiú gyanúsítotti kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését elismerte, és elmondta, hogy a táskából a pénzt kivette, majd a táskát a közeli kukoricaföldön eldobta. A rendőrök a táskát a gyanúsítottnál megtalált pénzzel együtt lefoglalták, és visszaadták a tulajdonosnak, így a lopással okozott kár teljes egészében megtérült.

 

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés