6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapKékhírekCimborái mellett vérzett el Attila

Cimborái mellett vérzett el Attila

A nyílt utcán verték meg azt a férfit, akinek holttestét szombaton barátai találták meg pécsi lakásában. S. Attila (44) vérző fejjel ment haza szombat hajnalban, de a vele együtt lakó barátai csak délben értesítették a rendőrséget. 


Úgy tudjuk, hogy két gyermeket hagyott maga után S. Attila (44), aki akár túl is élhette volna a brutális verést, ha cimborái időben értesítik a mentőket.

alsohavi7
Egy közös udvarból nyílik az áldozat otthona

A férfi vérző fejjel szombat hajnali négy órakor botorkált be az Alsóhavi és az Ady Endre utca sarkán lévő önkormányzati lakásba.

– Hallottam a hörgéseit és a nyöszörgését, de nagyon részeg voltam, ezért mozdulni sem tudtam. Reggel nem éreztem a pulzusát. Nagyon megijedtem, ezért otthagytam és kiültem a Király utca sarkára, ahol mindig szoktam lenni – mondta lapunknak Attila lakótársa, György, aki most csak azon kesereg, hogy két hónap után újra az utcán kell aludnia.

alsohavi3
Vérfoltok a ház bejáratánál

György csak délben mert szólni egy közös barátjuknak, aki ezután ment a lakásba.

– Az ágyban feküdt arccal lefelé egy vértócsában, szerintem hazafele jöhetett, amikor valakik jól megverték – mondta Attila másik barátja, Csaba. A lakásban egy másik férfi is lakott, Lajost csak hétfőn délelőtt találta meg a rendőrség, kihallgatása után szabadon engedték, ahogyan a többieket is.

alsohavi2
Nagyon rossz körülmények között élt

A helyszínen még mindig látszanak a vérfoltok, a rendőrség pecséttel zárta le a romos lakás ajtaját. A szomszédok szerint Attila rendes ember volt, nekik sosem volt vele összetűzésük.

– A rendőrök sokszor keresték, de itt rendesen viselkedett, nem volt vele probléma – mondta a szomszédos lakásban élő asszony.

A rendőrség a nyomozás érdekeire való tekintettel egyelőre nem nyilatkozik az ügyben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő