13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapKékhírekFejbe szúrta nevelt fiát egy 13 centis késsel

Fejbe szúrta nevelt fiát egy 13 centis késsel

A Pécsi Ítélőtábla helybenhagyta a Pécsi Törvényszék ítéletét, így jogerősen 4 év börtönre és 4 év közügyektől történő eltiltásra ítélték azt a 45 éves baranyai férfit, aki tavaly májusban fejbe szúrta fiát egy 13 centis késsel.

A bíróság közlése szerint a férfi egy főzőversenyen erősen ittas állapotba került. Részegen vett részt az esti bálban is, ahol hangoskodott, feltűnően viselkedett. Hozzátartozói ezután – azért, hogy senkivel ne kerüljön konfliktusba – hazakísérték.

A férfi otthon szóvá tette nevelt fiának azt, hogy nem maradhatott a bálban. Rövid vita után a ház konyhájában a férfi nevelt fia ököllel arcon ütötte nevelőapját. Az ütés hatására a vádlott férfi elvesztette egyensúlyát, majd elesett.

A földön kezébe került egy fiókból kiesett 13 centiméter pengehosszúságú kés. A férfi megragadta a kést és a földről feltápászkodva a fölé hajoló nevelt fia irányába szúrt vele, nagy erővel az arcába vágta azt. A kés a bal oldali járomív alatt hatolt a fejébe, annak 10 és fél centiméteres része beletört a fejébe, életveszélyes állapotba került.

Fennállt a veszélye annak – írja a törvényszék közleménye –, hogy a szúrás következtében a nevelt fiú halálos sérülést szenved, és az, hogy ez nem így történt, csak a véletlenen múlt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő