6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapKékhírekFurmányos módon jutott be a nénihez a vádlott

Furmányos módon jutott be a nénihez a vádlott

A Baranya Megyei Főügyészség közleménye szerint a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat egy nő ellen.

A vádirat szerint az elkövető 2015. júniusában megjelent a 68 éves sértett lakásánál, miután bekopogott az idős hölgyhöz, az ajtón keresztül jelezte, hogy a „rezsicsökkentéssel” kapcsolatban érkezett.

A sértett résnyire nyitotta az ajtót, ám ekkor a vádlott belökte azt, melynek következtében az idős hölgy a földre esett. Ezután a földön fekvő idős nő mellett a lakásba ment, majd a táskájából 90.000 forintot kivett – állítja az ügyészség.

A nő cselekménye a rablás bűntettének a megállapítására alkalmas, mely bűncselekmény büntetési tétele 2-8 évig terjedő szabadságvesztés. A vádlott előzetes letartóztatásban van.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő