Gyenge tolvajtrükkök

Lopott, hazudott és be is tört az a 19 éves fiatal, akinek több ügye miatt is nyomoznia kellett a rendőrségnek.

A pécsi férfi még nyáron akart nagyot kaszálni, de lebukott.

Az egyik leggyengébben sikerült próbálkozása az volt, amikor egy lakásba akart betörni és miközben a bejárati ajtót feszegette, kiesett a csavarhúzó a kezéből. Ez persze akkorát szólt, hogy még a szomszédok is felriadtak. A besurranó tolvaj már csak eliszkolni volt képes a helyszínről. Értéket ebben az esetben nem vitt el a kiszemelt lakásból.

De előfordult olyan eset is, hogy kipróbálásra elkért egy motorkerékpárt, amit aztán nem vitt vissza.

Az ékszereket és a készpénzt is szerette a fiú. Egy alkalommal kifigyelt egy idős nénit, majd megvárta míg távozik lakásából és nyomban be is surrant. Onnan a néni pénztárcáját és persze csillogó ékszereit lovasította meg a “szarka”.

A nyomozás rendőrségi szakaszát a Pécsi Rendőrkapitányság a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat megküldték az ügyészségnek.

 

 

 

 

 

 

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés