Gyilkosság: gyanúsítottat fogtak a zsaruk

A rendőrök csütörtökön kora reggel saját házában fogták el azt a 26 éves túronyi férfit, aki a gyanú szerint tavaly májusban Túronyban megölt egy egyedül élő, 80 éves német állampolgárt, majd a házból különböző értéktárgyakat tulajdonított el, és elmenekült a helyszínről.

A férfi elfogása során ellenállást nem tanúsított, előállították, majd a megyei főkapitányság bűnügyi osztályának nyomozói kihallgatták, amelynek során részletes beismerő vallomást tett.

A gyanúsított ellen – őrizetbe vétele mellett – emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés