Gyógyszerben utazott a két idős hölgy

Két nő összejátszott, amelynek eredményeként 211 beteg adatait használták fel, hogy gyógyszert szerezzenek – írja a Bama.

Bűnszövetségben elkövetett vesztegetés bűntette miatt állt vádlottként a Szigetvári Járási Bíróság elé két büntetlen előéletű, már nyugdíj előtt álló, illetve nyugdíjaskorú hölgy. Az egyik egy szigetvári háziorvos asszisztenseként dolgozott, a másik régi barátnője volt, korábbról Győrből ismerték egymást.

A rendőrségi nyomozás, illetve a vádhatóság szerint a két nő összejátszott, amelynek eredményeként kétszáztizenegy beteg adatait használták fel, amelyet az asszisztens szolgáltatott ki barátnőjének. Utóbbiról kiderült, hogy pszichiátrián is kezelték, és a nyugtatószerek rabjává vált, egymaga azonban törvényesen annyit nem kaphatott volna, mint amennyire érzése szerint szüksége lett volna. Emiatt kérte el más betegek adatait, illetve más nevére szóló orvosi rendelvényeken vásárolt nagy tételben nyugtatót Szigetvár négy patikájában.