Hárman haltak meg a balesetben

Frontálisan ütköztek, öten ültek a kocsiban

Hárman meghaltak, négyen pedig megsérültek abban a közlekedési balesetben, amely Sátoraljaújhely és Alsóberecki között történt vasárnap kora reggel – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője az MTI-vel.

Hudák Andrea elmondta: két gépkocsi ütközött össze a 381-es számú úton, a balesethez a sátoraljaújhelyi és a cigándi hivatásos tűzoltókat és a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot riasztották.

Az egységek feszítővágó segítségével emeltek ki három embert a roncsokból, ők a helyszínen meghaltak. A mentőszolgálat munkatársai négy embert szállítottak kórházba, akik közül ketten súlyos, ketten könnyebb sérüléseket szenvedtek, míg két utas nem sérült meg.

Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.

Kiemelt képünk illusztráció

Hirdetés