5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapKékhírekElítélték a volt pécsi vezért

Elítélték a volt pécsi vezért

A cél, hogy megszabaduljanak az öreg bérelt buszoktól
Egyre kevesebb van a régebbi buszokból

A Pécsi Törvényszék hűtlen kezelés miatt nem jogerősen két év börtönre ítélte K. L.-t, a Pécsi Közlekedési Zrt. volt vezérigazgatóját kedden. A szabadságvesztést négy év próbaidőre felfüggesztették. 

A bíróság mellékbüntetésként a korábban a baranyai megyeszékhely tömegközlekedését ellátó vállalat egykori vezetőjét öt évre eltiltotta gazdasági társaság vezetésétől.

Az ügyészség súlyosbításért, letöltendő börtönbüntetés kiszabásáért, Keczer László felmentésért fellebbezett az ítélet ellen.

A vád szerint az egykori vezető 2009 januárjában szerződést kötött arról, hogy a PK eladja több mint 150 buszból álló járműparkját a PK és az LL Bus Kft. által létrehozott PK Busrent Kft.-nek. A szerződéshez kapcsolódóan 11 évre szóló megállapodás is született a járművek bérléséről.

A Pécsi Törvényszék megállapítása szerint a PK-t bizonyíthatóan mintegy 670 millió forintos kár érte.


Korábban írtuk:

Kedden hozhat újra ítéletet a pécsi buszok eladása miatt már évek óta zajló ügyben a Pécsi Törvényszék. Több százmilliós károkozás a vád a volt vezér ellen.

A botrányos körülmények között elpasszolt buszok balhéjának egyetlen vádlottja lett, a volt vezérigazgató, K. L. A cégvezetőt még az off-shore hátterű Mecsekbusz Kft. delegálta a Pécsi Közlekedési Zrt. élére.  A botrányos buszkiszervezések miatt elsőként Páva Zsolt akkor frissen megválasztott polgármester tett feljelentést még 2009 májusában. A „kiszervezés” során egy kézzel írt, 2,4 milliárdos számlán adták el Pécs összes autóbuszát.

Emiatt vádat is emeltek a PK Zrt. akkori vezérigazgatója, Keczer László ellen, majd első fokon el is ítélték 2,4 milliárdos károkozásért és hűtlen kezelésért. A vele szemben folyó büntetőper másodfokú tárgyalásán viszont új eljárásra kötelezték a bíróságot.

buszos_szamla-719x1024 (1)
Majdnem olyan, mintha egy kiló krumpliról lenne szó

Az új vádirat szerint a Pécsi Közlekedési Zrt. korábbi vezérigazgatója szándékos kötelezettségszegésével összesen 6,8 milliárd forintos vagyoni hátrányt akart okozni, ami csak a tőle független körülmények alakulása miatt maradt el.Emellett a vádlott miatt – 2009. január 1. és 2011. március 31. között –  a PK-t  összesen 670 millió forintos vagyoni hátrány érte.

A Pécsi Törvényszék tehát e megismételt eljárásban hozhat döntést.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő