5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapKékhírekKét asszony csépelte egymást a boltban

Két asszony csépelte egymást a boltban

A helyi vegyesboltban esett egymásnak két asszony Újpetrén – közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

Garázdaság miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság az ellen a két újpetrei asszony ellen, akik még 2016. november 3-án verekedtek össze a helyi vegyesboltban.

Egy korábbi nézeteltérés miatt vont kérdőre egy 26 éves nőt egy 49 éves asszony, majd a vita verekedéssé fajult, egymás haját húzták és kölcsönösen ütlegelték egymást. A verekedésnek a vásárlók vetettek véget, akik kiküldték őket az üzletből, majd értesítették a rendőröket.

A garázdaság miatt folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő