Ketten erőszakoltak meg egy lányt Pécsen

A Pécsi Törvényszék tájékoztatása szerint a Pécsi Járásbíróság 2016. május 28. napján elrendelte két pécsi férfi előzetes letartóztatását, mert a vád szerint megerőszakoltak egy fiatal nőt Pécsen.

A nyomozás adatai szerint, 2016. május 23-án Pécsen, az esti órákban a két férfi egy fiatal nőt hajánál fogva berángatott az általuk használt gépkocsiba, azzal elvitték egy, a sértett által nem ismert városrészben található családi házba. Ott a sértettet bekényszerítették az épület egy olyan szobájába, ahol berendezés nem, csak egy matrac volt. A helyiségben a sértettet közös erővel lefogták, erőszakot és fenyegetést alkalmazva mindketten közösültek vele. Miután a gyanúsítottak elaludtak a házban, a sértett megszökött.

A gyanúsítottak büntetett előéletűek. Az öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményre, a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára figyelemmel szökésüktől, elrejtőzésüktől, bűnismétléstől lehet tartani, valamint attól, hogy összebeszéléssel, a sértett megfélemlítésével, befolyásolásával a büntetőeljárás sikerét veszélyeztetnék.

Hirdetés