5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapKékhírekBokorból mérnek a rendőrök Pécsen

Bokorból mérnek a rendőrök Pécsen

Az Athinay úton lesnek a rendőrök a gyorshajtókra – nem is akárhogyan, bokorból – olvasónk meg is írta. Miközben az Árkádnál nem működtek, működnek a lámpák, a gyalogosok szlalomoznak a négysávos úton a forgalomban. 

Olvasónk lefotózta a helyszínt. Íme a bokor:

…és ami mögötte van:

Tegyük hozzá, hogy a rendőr csak félig van takarásban, hiszen a fotó készítőjének is sikerült lekapnia, és talán mások is láthatták. Márciusban egyébként a fővárosban egy rendőr ellen éppen azért indítottak eljárást, mert egy kapualjból vadászott a gyorshajtókra.

Akkor a budapesti kapitány azt mondta, hogy a rendőr tevékenysége „a többi közlekedőt veszélyeztető járművezetők kiszűrésére szolgált”, de „megsértette a szervezeti normákat és a vezetői elvárásokat”.

A pécsi eset kapcsán az is érdekes, hogy az adott szakasztól nem messze, a traffizó zsaruról készült fotóval egy időben, a 6-os úton két helyen – az Árkád sarkánál és a Rét utcánál – sem működtek, működnek a lámpák, így a négysávos úton egy-egy gyalogosnak kifejezetten kockázatos ott átkelnie.

Egyébként ez utóbbi helyszín a belvárosi rendőrőrstől nagyjából 100 méterre van.

És itt a belvárosi káosz fotókon: 

Frissítve: Lett rendőr a Rét utcánál

Cikkünk megjelenése után olvasónk kommentje alapján elmondható, hogy mégis lett rendőr a Rét utcánál, de baleseti helyszínelés miatt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő