Lopott kocsival karamboloztak

Családi ház kerítésének ütközött a testvérpár az eltulajdonított gépkocsival Mecsekpölöskén – a nyomozást most zárták le. 

Egy komlói lakos tett feljelentést a rendőrségen, mert 2015. november 7-én 0 óra 30 perc és november 8-án 8 óra közötti időben a ház elé leparkolt gépjárművét eltulajdonították. A keresett személygépkocsit a rendőrök a délutáni órákban Komló-Mecsekjánosi településen lévő kerékpárúton törött, megrongált állapotban találták meg. A beszerzett adatok alapján a járművel Mecsekpölöskén, egy családi ház kerítését rongálták meg.

Az elvégzett nyomozási cselekmények eredményeképpen azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket gyanúsítottként hallgattak ki. A 24 éves mecsekpölöskei, valamint a 19 éves ligeti férfiak elmondták, hogy ők vitték el a Komlón leparkolt gépkocsit, amellyel Mecsekpölöskére autóztak, ahol balesetet szenvedtek.  Ezt követően a járművet a kerékpárúton hagyták.

A testvérpárral szemben a Komlói Rendőrkapitányságon jármű önkényes elvétele bűntett, valamint rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatták a büntetőeljárást. A nyomozóhatóság a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés