8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapKékhírekHalálfélelem a sztrádán: forgalommal szemben hajtott

Halálfélelem a sztrádán: forgalommal szemben hajtott

Csak a szerencsén múlt, hogy nem okozott balesetet az az ámokfutó, aki szemben haladt a forgalommal az M60-as autópályán Pécs és Bóly között. A rendőrök a bejelenés után hiába keresték, nyoma veszett.


-A mai napig azt hittem az autópálya egy biztonságos hely, de tévedtem! – írta zaklatottan a Facebookon az az autós, aki a minap került életveszélyes helyzetbe az M60-as autópályán, mert szembe jött vele száguldva valaki a sztrádán.

Mint írta, lassan egy éve jár napi szinten a pályán, de arra nem számított, hogy szembe jönnek vele. Csak a szerencsének köszönheti, hogy még életben van családjával, hiszen ha az előttük levő hölgynek nem sikerül megfognia az autóját, akkor neki csapódnak. A posztot író sofőr szerint az ámokfutó autós később is nyugodt szívvel, teljes meggyőződéssel haladt tovább Mohács felé.

 

fb kep
Az eset nem ritka –  tudtuk meg a rendőrségtől. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság hivatalosan először csak annyit közölt az ügyben, hogy „nem történt rendőrségi intézkedés”, majd később elismerték, hogy érkezett bejelentés, de nem tudták elfogni az illetőt.

A szándékosság egyébként a legtöbbször kizárható, jellemzően az idősebbek tévesztik el a helyes irányt. Nem tűnik fel nekik, hogy behajtani tilos táblákat helyeztek el a felhajtó mellett, ezért nagyon ritkán kapnak el ilyen autóst. Ráadásul általában gyorsan rájönnek, hogy tévedtek és sietve visszafordulnak. Ugyanakkor a napokban egy ilyen esetért a Nyíregyházi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban állított bíróság elé egy 71 éves férfit, akit közúti veszélyeztetésért jogerősen 6 hónap börtönbüntetésre ítéltek – bár az ítélet végrehajtását egy évre felfüggesztették. A férfit mindenesetre eltiltották járművezetéstől.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő