Mutatjuk, mennyi értelme száguldozni Pécsen! Semmi!

A minap egy olvasónk küldött fotót arról, hogy az Athinay úton egy bokorból mérnek a rendőrök, szerinte elbújva, ami kommentcunamit indított el a Facebookon. Most megnéztük, hogy vajon mennyi időt lehet azzal nyerni, hogy valaki száguldozik Pécsen. Ön szerint 3,5 percért érdemes kockáztatni a jogsit, a pénzt, az emberéletet?

A Petőfi utca és a Hungária utca kereszteződésében nemrég történt nagyon durva balesetben egy ember életét vesztette, már akkor az volt az elsődleges gyanú, hogy a vétkes sofőr nagyon gyorsan hajtott. De haltak már a város mellett, a 6-os út kivezető szakaszán is brutális balesetben, vagy éppen a mánfai szerpentinen.

Az úgynevezett Véda-rendszer és az ország traffipaxokkal való elárasztása tavaly áprilisban kezdődött, ugyanakkor hatása a Pécsi Rendőrkapitányság 2016-os beszámolója szerint még nem éreztette hatását, sőt 10 halálos baleset volt a rendőrség területén az elmúlt évben, miközben 2015-ben 4. A balesetek száma pedig 2011 és 2016 között 221 és 224 között ingadozott, vagyis stagnált.

A vélemények megoszlanak arról, hogy valóban az abszolút gyorshajtást kell-e mérniük a rendőröknek, hiszen sokszor a kanyarodási szabályok be nem tartása, az előzés vagy épp a relatív gyorshajtás, azaz az út és fényviszonyoknak nem megfelelő sebesség megválasztása okozza a bajt.

Megéri? Egy tavalyi halálos baleset

Jellemző, hogy 2010-ben még meg sem említik az első három baleseti ok között a gyorshajtást, akkor az első helyen állt az elsőbbségi jog meg nem adása, ezt követte a követési távolság betartásának elmulasztása, valamint a figyelmetlen vezetés. Mindenesetre az tény, ha betartjuk a sebességhatárt akkor egyrészt biztonságosabban vezetünk, másrészt nem fognak megszabadítani több tízezer forinttól sem bennünket a traffizó rendőrök, akár bokorból mérnek – ominózus helyen egyébként ott a radar kontroll tábla is – , akár máshonnan.

De mit is nyerünk?

A Google Maps útvonaltervezője szerint forgalom nélkül a városban – keletről nyugatra – 15 perc alatt lehet megtenni 9.6 kilométert.

Teljesen ideális körülmények között 50 kilométer per órás sebességgel 833 métert lehet letudni percenként, ez azt jelenti, hogy nagyjából 11 percre lenne szükség.

Tételezzük fel, hogy üresek az utak és 100-zal száguldozhatunk végig a városon, akkor 5,5 perc alatt érnénk át a városon. Gyakorlatilag ez az 5,5 perces nyereség azonnal el is olvad a valóságban, hiszen kizárt, hogy nappal ne kelljen megállnunk, fékeznünk, lassítanunk még a négysávos 6-os úton sem.

Arról nem is beszélve, hogy a zöldhullámot 50 kilométeres sebesség tartására lövik be. Vagyis valójában hiába toljuk neki 100-zal két lámpa között ledudálva a mazsolákat, a mazsolák szépen utolérhetnek a kereszteződésben.

De tegyük fel, hogy 75-tel mégis tudunk menni, akkor 1250 métert tehetünk meg percenként, azaz az említett útvonalat 7,6 perc alatt tudhatjuk le. Mindez azt jelenti, hogy nyertünk 3,5 percet a 6-oson.

A büntetési tételeket ezen a linken magunk is kiszámolhatjuk, csak említjük, hogy a 100-as tempóért 90 ezer forint büntetés járhat, vagyis 16.363 forintot fizetünk minden olyan percét, amit az ámokfutással “megspóroltunk”. Ha “csak” 75-tel kapnak el, akkor 30 ezer a bírság, ekkor pedig 8571 forintunkba kerül egy percnyi időnyereségünk.

Megnéztük, hogy mennyi is ez a 3,5 perc:

  • A telefonos ügyfélszolgálatokon a közszolgáltatóknál 5 percig várakoztathatnak.
  • Legalább 5 perc kell – jobb esetben is – parkolóhelyet találni, jegyet venni.
  • A bevásárlóközpontban, ha kifogunk egy hosszabb sort, nem egyszer simán 10-15 percet várakozunk.
  • Egy tankolás is legalább 5 perc.

A Totalcar.hu pedig azt számolta ki, hogy autópályán mennyit nyerhetünk a rohanással. Az eredmény ott sem sokkal jobb.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés