Nem fizetett az agancsokért, jól megverték

A Pécsi Járásbíróság a minap három személyt mondott ki bűnösnek három férfit csoportosan elkövetett önbíráskodás, társtettesként elkövetett testi sértés miatt, de az egyik vádlottat bűnösnek találták lőszerrel való visszaélés bűntettében is – közölte a törvényszék.

 

A férfiak tavaly az erdőben gyűjtött agancsokat adtak el a sértettnek, aki azonban nem fizette azokat ki. Így 185 ezer forinttal tartozott az első rendű vádlottnak, aki ezért meg akarta büntetni a sértettet. A vád szerint társaival elcsalta egy félreeső helyre egy újabb agancsbiznisz ürügyén.

Mikor a sértett kocsijával megérkezett a megbeszélt helyre, az egyik vádlott beült mellé, hogy az agancsok pontos helyéhez irányítsa a sértettet – írja a törvényszék közleménye. Persze ez csak megtévesztés volt, a férfi gázsprével lefújta a sértettet és elvette a slusszkulcsát. A sértett menekülni próbált, kiszállt a kocsiból, amikor jött a másik két vádlott, akik a vád szerint ütni-verni kezdték, amíg az el nem szaladt. Könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A nyomozó hatóság az ügy felderítése során az egyik vádlottnál tartott házkutatás során 23 darab töltényt foglalt le, amikre a vádlottnak engedélye nem volt.

A járásbíróság az első- és a másodrendű vádlottat 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette, a harmadik társukat két év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, és két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

 

Az ítélet ellen az ügyész és az egyik vádlott védője jelentettek be fellebbezést, így az ítélet nem jogerős.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés