6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapKékhírekNem igazi virág K. Ibolya, akit rablással gyanúsítanak

Nem igazi virág K. Ibolya, akit rablással gyanúsítanak

A rendőrök szerint K. Ibolya trágárkodott és még lökdösődött is, miután némi ruhaneművel próbált meglépni társával együtt egy turkálóból. 

Egy pécsi használtruha-kereskedésből értesítették a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságot arról, hogy 2016. január 20-án 10 óra körüli időben a boltban tartózkodó két nő cipőket és ruhaneműket pakolt egy szatyorba, majd azokkal az üzletből fizetés nélkül távoztak.

Amikor az eladó utánuk ment és felszólította őket, hogy adják vissza az eltulajdonított árut, K. Ibolya pécsi lakos trágár szavak kíséretében olyan erővel lökte meg a sértettet, hogy a földre esett. Az eladónak a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülése keletkezett.

A helyszínről távozó 51 éves nőt az elvégzett adatgyűjtés eredményeképpen a rendőrök elfogták, majd előállították. Gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozásra. K. Ibolyával szemben rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Pécsi Rendőrkapitányság folytatja a büntetőeljárást, társának felkutatása folyamatban van.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő