Pályázati pénzzel simlizett az ügyészek szerint

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség újabb csalásra derített fényt azzal a pécsi nővel kapcsolatban, aki korábban EU-s támogatás ígéretével csalt ki pénzt pécsiektől.

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség tavaly emelt vádat egy pécsi nővel szemben, aki a hatóság szerint
mintegy száz embert csapott be EU-s támogatás ígéretével. Az ügyfeleknek azt mondta, hogy uniós, kedvező kamatozású, könnyített hitelbírálatú vállalkozásfejlesztési hitelt tud nekik szerezni, ehhez azonban előzetesen 200 ezer forintot kért.

Az ügyészség szerint 2014-ben cégnek is előadta, hogy kiterjedt pénzintézeti kapcsolatrendszerrel, a pályázatírásban, pályázatfigyelésben nagy tapasztalattal rendelkezik és 300 millió forintnyi támogatást szerezni a cégnek. A nő a gazdasági társaságtól összesen közel 25 millió forintot vett át, mondván a szükséges a forrás eléréséhez kell ez a pénz, rendszeresen hivatkozott minisztériumi tisztségviselőkre, banki alkalmazottakra, akikkel kapcsolatban áll.

A hatóság szerint a látszat fenntartása és megerősítése céljából a vádlott az ismeretségi köréből több személyt megkért arra, hogy telefonon mint tisztségviselők, illetve banki alkalmazottak tartsák a kapcsolatot a cégvezetőkkel.

A nő ellen most újra vádat emeltek, ugyanakkor előzetes letartóztatásba is került, ha a bűnössége bebizonyosodik, akkor 8 év börtönt is kaphat.

Hirdetés