6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapKékhírekSegíteni akartak a haverjuknak, le is ültethetik őket

Segíteni akartak a haverjuknak, le is ültethetik őket

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség hamis tanúzás büntette miatt emelt vádat 4 férfival szemben, akik az ügyészség szerint ismerősük büntető ügyében hamisan tanúskodtak.

Büntetőeljárás indult egy alsószentmártoni férfival szemben, aki ittasan vezette személygépkocsiját. Az eljárás során az ittasan vezető férfi az ügyészség szerint hamis tanukat vitt a rendőrségre, majd a bíróságra, akikkel azt akarta bizonyítani, hogy a gépjárművet nem ő vezette.

A hamis tanúk közül az egyik férfi úgy nyilatkozott a bíróság előtt, hogy az ittas férfi gépkocsiját ő vezette, ő szállította a férfit, aki csupán utasként tartózkodott az autóban – írja az ügyészség közleménye. A másik három tanú úgy nyilatkozott, hogy ők is találkoztak a gépkocsival, azonban azt nem a megvádolt ittas állapotban lévő férfi vezette, hanem a tanúként megjelent másik személy.

A közleményben az áll, hogy a büntetőeljárás során a bíróság megállapította, hogy a gépjárművet ténylegesen a megvádolt férfi vezette ittas állapotban, a tanúként kihallgatott személyek pedig valótlan, hamis tartalmú vallomást tettek az eljáró hatóságok előtt.

A vádlottak ezzel a büntető ügyben elkövetett hamis tanúzás bűntettét követték el, mely bűncselekmény büntetési tétele 1 – 5 évig terjedő szabadságvesztés – tájékoztatott az ügyészség.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő