5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapKékhírekSzidta és majdnem elgázolta a köztereseket

Szidta és majdnem elgázolta a köztereseket

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és további más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki ellenszegült a közterület felügyelőknek – adta hírül a megyei főügyészség.

A vádlott 2015. szeptemberében Pécsett a Széchenyi téren szabálytalanul parkolt le személygépkocsijával, majd egy közeli boltba indult. A szabálytalan parkolást észlelték a helyszínen tartózkodó közterületfelügyelők. Miután a férfi autójához visszatért, a felügyelők igazoltatni szerették volna figyelemmel arra, hogy szabálysértést követett el. Ekkor a vádlott a közterületfelügyelőket megfenyegette, majd az autójába ülve megpróbált elhajtani. A közterületfelügyelők a férfit felszólították, hogy a gépjárműből szálljon ki, azonban a férfi tolatva elindult, melynek során a két intézkedő felügyelőt majdnem elütötte. A baleset azért nem következett be, mert a hatósági személyeknek sikerült félreugraniuk.

Időközben a rendőrséget is értesítették, azonban az elkövető folyamatosan szidta, becsmérelte az intézkedő személyeket. A vádlott cselekménye többek között hivatalos személy elleni erőszak, illetve közúti veszélyeztetés bűntettének a megállapítására alkalmas, mely bűncselekmények közül a legsúlyosabb büntetési tétele 1-5 évig terjedő szabadságvesztés.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő