6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapKékhírekVád: korrupt rendőrök a pécsi bíróság előtt

Vád: korrupt rendőrök a pécsi bíróság előtt

Tíz érintettje van annak az ügynek, amelyben rendőröket vádoltak meg azzal, hogy több millió forintnyi kenőpénzt fogadtak el azért, hogy „szívességeket” tegyenek letartóztatottaknak, vagy éppen pénzbehajtóknak. 

Az első fokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék több vádlottat is elítélt hivatali visszaélés és vesztegetés, valamint üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés miatt.

Az ügy vádlottai között volt, akit nyolc év börtönnel sújtottak, de többeket is évekre rácsok mögé küldött a bíró, aki összesen több mint 10 milliós forintnyi vagyonelkobzást rendelt el, másokra viszont több száz ezer forint pénzbüntetést szabott ki.

Az első fokon megállapított tényállás szerint egy budapesti őrnagy, egy törzszászlós és egy hadnagy operatív, nyomozói feladatkört látott el a fővárosban.

A vádirat szerint az őrnagy adósságbehajtással foglalkozó ismerőseinek adatokat kért le a személy- és járműnyilvántartásból, illetve a Netzsaru rendszerből. A zászlós és a hadnagy egy gyanúsított szabadlábra helyezéséért, majd az ellene folyó nyomozás megszüntetéséért pénzt kért és vett át négy másik személytől, akik szintén a bíróság elé kerültek.

A rendőrök pénzért cserébe mobilhívások listáját is lekértek a szolgáltatóktól. A zászlós letartóztatott szomszédja ügyének felgyorsításával és vádalkujával kecsegtetve 18 500 eurót csalt ki annak hozzátartozóitól. Majd később a kiszabadult szomszédtól 5 millió forintot szerzett azzal, hogy elintézi barátjának szabadlábra helyezését.

Az ügynek összesen 14 gyanúsítottja volt, de négy vádlottat felmentettek, a többiek és védőik felmentésért, illetve enyhítésért jelentettek be fellebbezést. Az ügy ezért került a másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla elé, amely kedden tárgyalta. A bíróság a tárgyalást elhalasztotta kedden határozathozatalra.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő