400 ezer dolláros óvadék?

Közel 400 ezer dollár óvadék ellenében szabadlábon védekezhet Jack Warner, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség korábbi alelnöke, akit korrupció gyanújával vettek őrizetbe hazájában, Trinidad és Tobagóban – írja az Origo.

 

A 72 éves Warner a vád szerint tízmillió dollárt kért a dél-afrikai kormánytól, hogy az ország elnyerje a 2010-es világbajnokság rendezési jogát. A terv sikerült, a kérdés, hogyan.

Az exalelnök ismételten hangsúlyozta, hogy ártatlan és már négy éve kiszállt a labdarúgásból.

A FIFA elnökválasztó kongresszusát ma rendezik Zürichben. Az ötödik ciklusára készülő svájci Joseph Blattert többen – köztük Michel Platini, az európai szövetség elnöke is – felszólították, hogy ne induljon újra a posztért. Egyetlen kihívója Ali bin al-Husszein jordán herceg.

Zürichben szerdán hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le. Az amerikai vádiratban kilenc magas rangú FIFA-illetékest és öt sportmarketing-vezetőt vádolnak korrupcióval, illetve azzal, hogy zsarolásra, csalásra és pénzmosásra épülő rendszert működtettek több mint két évtizeden keresztül. Ugyanaznap jelentette be a a svájci ügyészség, hogy büntetőeljárást indított a 2018-as oroszországi és a 2022-es katari világbajnokság odaítélése kapcsán.

Hirdetés