Durva orvosi műhibák

Elhalt magzatnak tekintett élő kisbaba, mandulaműtétben elhunyt kislány, a hasűrbe szülés közben visszarángatott újszülött, összecserélt injekciók, elnézett gyógyszerezés, félreértett ultrahangos vizsgálat, sebfertőződés miatt félbetört focistakarrier – néhány példa az utóbbi évek műhibaperei közül, írja az Index.hu.

A legutóbbi vádemelés februárban történt egy budapesti orvos ellen, aki a beavatkozás előtt nem tájékozódott a betege gyógyszereivel kapcsolatban. Egyre gyakoribbak a kártérítéssel végződő ügyek, azonban az orvosokat gyakorlatilag soha nem sújtják elzárással vagy eltiltással. A szakemberek véleménye megoszlik: van, aki szerint nagyon is el kellene tiltani a hibázót, mások szerint azonban akkor kiürülne az orvos szakma.

Az orvos felelősségéről a legtöbb perben nem is beszélnek, gyakran nem is keresik, kinek a felelőssége a műhiba konkrétan. Ha a kórház úgy dönt, hogy előveszi az orvost, ezt a pertől függetlenül megtehetik, tehát ez a felpereseket egyáltalán nem érinti: ha az orvos a kórház alkalmazottja, a felelőssége általában négyhavi távolléti díjig, vagyis körülbelül négyhavi fizetéséig terjed. Ha az orvos nem alkalmazott, hanem megbízott, akkor az egész kártérítés áthárítható rá, de Simon szerint ez sem gyakori.

Fontos tudni, hogy a közszolgáltatókkal szemben a magánkórházakon nehezebb végrehajtani a kártérítést: a kft.-k és rt.-t felelőssége korlátolt, sőt, szélsőséges esetben az is előfordulhat, hogy egy kisebb magánszolgáltató megszűnik, eltűnik, mielőtt bármennyi pénzt be lehetne rajta hajtani.

Fotó: Index.hu

Hirdetés