10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapCsemegeEgy új ország született!

Egy új ország született!

A Bumm.sk értesülése szerint a Szerbia és Horvátország között található senki földjén mikroállamot kiáltott ki hétfőn a cseh Szabad polgárok pártjának tagja, Vít Jedlička – írja az Index.

A magyar–szerb határtól 20 km-re délre, a Vajdaság mellett lévő mindössze 7 négyzetkilométeres területet Liberland Szabad Köztársaságnak keresztelte el, és természetesen ő lett az új ország első elnöke is.

Az új állam alapítóinak célja egy olyan társadalmat létrehozni, ahol a tisztességes emberek anélkül érvényesülhetnek, hogy az állam felesleges szabályokkal és adókkal keserítené meg az életüket – mondta Jedlička, aki szerint az ország létrejöttét már bejelentették Szerbiának, Horvátországnak és az ENSZ-nek.

Az államalapító szerint olyan államokkal inspirálódtak, mint Monaco, Liechtenstein vagy Hongkong. Bár valójában Liberland feltehetően mégis inkább az ún. mikroállamok családjába tartozik, amelyekből nagyjából 400 létezik a Földön, és létezésüket nem nagyon ismeri el egyetlen ország sem.

Erre utal az is, hogy a többi mikroállamhoz hasonlóan Liberland esetében is az volt a legsürgősebb és legfontosabb, hogy saját zászlaja, címere, sőt mottója legyen, ami nem más, mint az élni és élni hagyni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő