5 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapCsemegeEgymilliárdot tejeltek a bliccelők

Egymilliárdot tejeltek a bliccelők

Jóval több jegyet és bérletet adott el tavaly a Budapesti Közlekedési Központ, mint négy évvel korábban. Szerintük ez a jobb szolgáltatásnak és a szigorúbb ellenőrzéseknek köszönhető. Tavaly a pótdíjbevételek is egymilliárd forint felett voltak – írja az Origo.

A négy évvel korábbinál húsz százalékkal több bérletet és 16 százalékkal több jegyet adott el a Budapest Közlekedési Központ (BKK) tavaly. A legnagyobb növekedés a kisgyerekes bérletek eladásában volt, ezekből három és félszer annyi kelt el tavaly, mint 2010-ben.

A BKK szerint a növekvő bevételek a szolgáltatási színvonal javításának köszönhetőek. Például az új alacsonypadlós járművek beszerzésének, illetve a Futár-rendszer beindításának. Szintén az okok közé sorolják, hogy a jegykiadó automaták számának növelésével az utasok több helyen tudtak jegyet, bérletet vásárolni.

Ebben az időszakban azonban nehezebb lett a bliccelők dolga is, hiszen egyre több járaton vezették be az első ajtós felszállási rendet, és átszervezték az ellenőrök munkáját is, akik már a közterület-felügyelőkkel közösen vadásznak a járműveken. Tavaly május óta pedig a bérletekre már a vásárláskor rányomtatják a személyi igazolvány számát, így a bérletbemutatásnál is nehezebb trükközni.

A pótdíjbevételek azonban 2011 és 2013 között csökkentek. Ennek persze két oka is lehet:

Kevesebben blicceltek a BKV járművein, vagy kevesebb bliccelőt kaptak el az ellenőrök.

Ez utóbbi azonban ellentmondana annak, hogy a BKK szerint javult az ellenőrzés hatékonysága.

Tavaly azonban a hároméves csökkenés után a pótdíjbevételek is jelentősen növekedtek – az összeg meghaladta az egymilliárd forintot. Kérdés, hogy valóban javulhatott-e annyira az ellenőrök munkájának hatékonysága, hogy az egy évvel korábbi összeghez képest közel 300 millió forinttal több pénzt tudtak behajtani a bliccelőkön. Ha nem, akkor úgy tűnik, mégiscsak nőtt a bliccelők száma.

Bővebben itt tudhat meg többet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő