Egyre nagyobb a háború az MSZP háza táján

Megunta az MSZP elnöke a belső harcokat, ezért behívta Botka László miniszterelnök-jelöltet és Molnár Zsolt elnökségi tagot is egy közös megbeszélésre. A lap szerint Molnár Gyula feleslegesnek tartja a sajtón keresztüli üzengetést, amit az elmúlt napokban produkált a szocialista párt. Az MSZP egyébként sem túl népszerű mostanság, az ilyen balhék pedig csak további problémákat szülnek, ami hatással lehet a kampányidőszakra is, mert nem épp kormányzóképes párt befolyását keltik – írja az Origo.

hirdetés

Molnár Gyula a Facebook-oldalán üzent, amiben leírta, hogy türelmet kér a támogatóktól, valamint arról is szót ejtett, hogy ellenfelük igazi kihívója még az “öltözőben” van, és többé nem egymással fognak veszekedni.

Az egész azzal kezdődött, hogy Botka László leárulózta Molnár Zsoltot, merthogy szembe ment a párt nézeteivel, programjával. A válaszra sem kellett sokat várni, Molnár Gyula azonban nem a nyilvánosság előtt szerette volna lefolytatni a nézeteltérést, hanem belső fórumon. Botka egyébként nemcsak Molnár Zsolt ellen indított hadjáratot, több MSZP-s tagot is árulónak tart.

A vita egyik főszereplője ki más lehetne, ha nem a párt korábbi képviselője, a DK-elnök Gyurcsány Ferenc. A baloldali összefogásban ugyanis Botka László nem szeretné a korábbi miniszterelnököt látni, míg Molnár Zsolt igen.

Jelenleg nem úgy néz ki, hogy az MSZP belső harcai elcsitulnának, erről írt ma több hírportál is, például az Index.