Élő adásban veszekedett az MSZP és az Együtt

Az Egyenes beszéd című műsor péntek esti vendége Harangozó Tamás volt az MSZP-ből, akit Juhász Péter követett volna. Az Együtt elnöke azonban úgy gondolta, hamarabb beül a műsorba – írja az atv.hu. 

Harangozó Tamás éppen az ellenzéki együttműködés problémáiról beszélt az adásban. Elmondta, hogy a mai elnökségi ülésen is több döntést hozott az MSZP és továbbra is kitartanak azon álláspontjuk mellett, hogy a 106 közös jelölt mellett közös listára és közös miniszterelnök-jelöltre van szükség az ellenzéki pártok részéről.

Ma már egyre többen ismerik fel, hogy Botkának igaza volt – hangoztatta Harangozó. Szerinte az, amit az ellenzék csinál, egy roncsderbire emlékeztet. “Ennek a cicaharcnak semmi értelme” – jelentette ki. Ez nem csak nevetséges, de felelőtlen dolog, állítja a szocialista politikus.

Úgy gondolja, az MSZP következetes és kitart az eredeti elképzelése mellett. Ahogy most viselkednek az ellenzéki pártok, az nem hatékony, ezért a szocialisták türelemmel várnak, és nyitva hagyják az ajtót. Sokkal többről szól a kérdés, minthogy melyik párt szerez kicsit több szavazatot a választáson – érvelt Harangozó, amikor Juhász Péter belibbent a stúdióba.

Azt állította: eddig kiszorították őket a tárgyalásokról. Az Együttnek megvannak a jelöltjei, és meg vannak győződve arról, hogy például Nyíregyházán az ő jelöltjük a legjobban beágyazott az ellenzékiek közül.

Harangozó szerint az Új Pólus korábban kizárta az együttműködést a szocialistákkal és a DK-val. Juhász megerősítette, hogy ők közös listára nem mennek a múlt pártjaival. Ekkor egymás szavába vágva ismételgették, hogy nem kaptak, illetve tettek-e ajánlatot. Juhász szerint nem kaptak, Harangozó szerint ők tettek ilyet.

Méltatlannak érzem ezt a vitát – mondta egy ponton Harangozó Tamás, mire Juhász megjegyezte, hogy még soha nem ültek így le, el kell kezdeni az egyeztetést.

Nagyon halkan tegyük hozzá – folytatta Harangozó, hogy tegnap este érkezett meg a levél az MSZP elnökéhez, és már akkor kint volt a nyilvánosság előtt is. Ez nem elegáns – kommentálta Harangozó, majd azzal folytatta: mi szeretnénk választást nyerni, ezért akarunk közös listát, közös miniszterelnök-jelöltet. Juhász szerint ez semmi más, mint időhúzás: az MSZP időt húz azzal, hogy ragaszkodik a közös listához, amikor azt senki nem akarja az MSZP-n kívül – magyarázta.

Harangozó ugyanakkor úgy látja, a választók megoldást akarnak, nem azt szeretnék látni, hogy marakodnak az ellenzéki pártok. Juhász elmondta, a lényeg, hogy fogja fel az MSZP vezetése, hogy nem lesz közös lista. Harangozó azzal zárta a beszélgetést: a mi pártunknak az a felelőssége, hogy ezen az úton végigmenjen.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés