13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapCsemegeEmber megy a Marsra

Ember megy a Marsra

Az ember a nem is olyan távoli jövőben a Marsra lép, és ez a küldetés most csütörtökön kezdődik, jelentette be az Amerikai Űrügynökség, a NASA. Az Orion űrkapszula tesztje az első lépés abban a nagyjából másfél évtizedes programban, amelynek végső célja, hogy valamikor a 2030-as évek elején emberes küldetés érje el a szomszédos bolygót, ott fenntartható bázist hozzon létre, és az űrhajósok vissza is jönnének a Földre – írja az Index.hu

A NASA közleménye szerint a szakemberek nagy vonalakban már kidolgozták azokat a lépéseket, amik egy üres űrkapszula fellövésétől elvezetnek addig, hogy embereket telepítsünk egy másik bolygóra. Ezek között a lépések között van pár kritikus, technikai jellegű dolog, és egy halom másik feltétel, amin még sokat kell dolgozni.

Kell például egy olyan rakétarendszer, ami megbízhatóan és gyorsan szállítja az embereket a jelenleg rutinszerűnek mondható magasságoknál jóval messzebb. A Space Launch System (SLS) elnevezésű, minden jelenleg használt rakétánál erősebb rendszer azonban még csak terv, az Orion tesztjénél sem ezt használják majd, hanem az amúgy óriási (kém)műholdak pályára állítására kitalált Delta IV Heavy nevű rendszert. Az SLS még tervek szintjén sem mondható késznek, az első négy indulásra korábbi küldetésekből visszamaradt eszközöket legóznának össze, a meghajtás egyes fokozataiban az űrsiklóprogramból maradt RS-25-ös rakétákat, és a Delta IV Heavy egyes részeit is felhasználnák. Az ezeket később kiváltó, új megoldások még csak a tervezőasztalon léteznek.

A cél most nem annyira az ellenfél tönkretétele, az USA valószínűleg inkább csak erőt akar mutatni akkor, amikor az oroszok épp azzal vannak elfoglalva, hogy milyen űrkutatási projektjeiket állítsák le az ukrajnai helyzet miatt bevezetett korlátozások, illetve az orosz gazdaságnak az olajár csökkenésével összefüggő problémái miatt.

Az amerikaiak pillanatnyilag még csak orosz segítséggel tudnak ugyan eljutni a Nemzetközi Űrállomásra, de az Orion sikere elvághatja a NASA kényszerű kötődését az oroszokhoz, az ISS-en túli küldetésekkel pedig olyan lépéselőnybe kerülnének, amit sem az oroszok, sem más nem tud majd egyhamar behozni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő